Ismét csere a Cloud9-nál – Subroza érkezett próbaidősként

Ismét csere a Cloud9-nál – Subroza érkezett próbaidősként

Kanadai játékos helyére szintén kanadai érkezik az amerikai szervezet CS:GO csapatához.

Továbbra is a megfelelő felállást keresi az egykoron Major címet is ünnepelt Cloud9 szervezete. Pár nappal azután, hogy a C9 bejelentette, megválik egykori edzőjétől, Soham " valens " Chowdhury-től, tegnap érkezett a hír, hogy a 18 éves kanadai Tyson " TenZ " Ngo is kispadra kerül.

TenZ helyére a korábban Ghost és Lazarus, továbbá Swole Patrol csapatát erősítő Yassine " Subroza " Taoufik érkezik. Korábbi csapataival nagyobb eredményeket nem sikerült elérni, legutolsó nagyobb volumenű versenye pedig az ESL Pro League Season 10 állomása volt, ahol 3 vereségnek köszönhetően estek ki a csoportjukból. Korábban még szóba hozták az Envy csapatával is, de oda végül ryann-t választották helyette és még más nevek mellett, melyek között ott volt még korábbi csapattársa, steel is.

A csere tehát ismét annak tudható be, hogy nincs meg továbbra sem az az ötös, melyben jól érezné magát a csapat. A Cloud9 legutoljára negyedik helyen végzett a BLAST Pro Series Los Angeles versenyén, ahol egy győzelem és egy döntetlen mellett négy vereséget szenvedtek, majd következett a Finnországban egy LAN, az Arctic Invitational ahonnan nagyon gyorsan búcsúztak, hiszen 2-0-ás vereséget szenvedtek a brazil FURIA ellen. Ráadásul az ESL Pro League Season 10 csoportkörében ők is három vereséggel búcsúztak.Később az ECS versenyein is eléggé pocsékul szerepeltek, hiszen vereséget szenvedtek mind az eUnited, a compLexity és az Evil Geniuses csapatától, melyek közül utóbbi talán annyira nem meglepő, hiszen az EG a fénykorát éli. 

A csapat új edzője, James " JamezIRL " Macaulay szerint azért is volt szükség a változtatásra, mert TenZ és a többi játékos között játékmódbeli különbségeket lehetett felfedezni, ami nem tett jót a csapatnak. Subroza egyelőre csak próbaidősként érkezik a csapathoz, és olyan versenyeken fogja kisegíteni a csapatot, mint például az ECS következő heti állomása, illetve a BLAST Pro Series koppenhágai versenye.

Az új Cloud9 felállása tehát az alábbi:

Timothy "autimatic" Ta
Kenneth "koosta" Suen
Damian "daps" Steele
Oscar "mixwell" Cañellas
Yassine "Subroza" Taoufik (próbaidő)

James "JamezIRL" Macaulay (edző)
Tyson "TenZ" Ngo (kispad)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!