Hova vezethet minket a Hearthstone idei harmadik kiegészítője?

Hova vezethet minket a Hearthstone idei harmadik kiegészítője?

Az év utolsó szettjét pár napon belül bejelentik a BlizzConon, kicsit spekulálgattunk, milyen témákkal készülhet számunkra a Blizzard. 

Pár nap van már csak hátra az idei BlizzConig, ahol a stúdió számtalan újdonsággal készül a rajongók számára, köztük bejelentésre kerül majd 2019 utolsó Hearthstone kiegészítője is. A Blizzard alapvetően szereti már korábban felkelteni a játékosok figyelmét, így nemrég kirakták a szett első teaser videóját is, amiben Madame Lazul titokzatosan monologizál és minket jelöl meg, hogy válasszunk a kátyák adta két végzet közül. Ha lemaradtatok volna a videóról, akkor fussátok át az alábbi cikkünket!

Sajnos további információk nem derültek ki a kiegészítővel kapcsolatban, viszont spekulálni így is tudunk egy picit. Tekerjük vissza az idő kerekét és nézzük meg a Year of the Dragon szettek év elején kiadott előzetes grafikáit. Mint már tudjuk, az egész évet felöleli a League of E.V.I.L. gonosztevőinek és a League of Explorers hőseinek harca, előbbiek az Expansion 1-ben, azaz a Rise of Shadowsban, utóbbiak pedig a Saviors of Uldumban kaptak nagyobb szerepet a történet szempontjából. Kézenfekvő tehát, hogy a konfliktus végére pontot teszünk majd a harmadik kiegészítőben, melynek grafikája arany színben pompázik és szinte égeti az ember kíváncsiságát, mi is rejtőzhet mögötte. A grafika összképét látva sokak számára egyértelműnek tűnhetett már a kép megjelenésekor, hogy 2019 utolsó kiegészítőjében sárkányokkal lesz majd dolgunk. A hipotézisre Madame Lazul jóslata is ráerősít, hiszen a kristálygömbben Northrend egyik régióját, Dragonblightot és az ősi titán épületet, a Wyrmrest Temple-t láthatjuk, ami a sárkányokból álló Wyrmrest Accord szervezet központja. A sárkányok egyébként fontos szerepet töltenek be Azeroth világában és alapvetően az élet védelmére esküdtek fel, kivéve az Old God N'Zoth által megigézett Deathwinget, aki el akarta pusztítani a világot és lázadását követően a Dragon Aspectek, azaz a leghatalmasabb sárkányok együttes áldozatával sikerült csak megállítani. 

Habár a művelet közben Alexstasza, Nozdormu, Kalecgos, illetve a később elhalálozott Ysera feláldozta mindenható erejének nagy részét és hallhatatlanságát, továbbra is Azeroth szolgálatában állnak a békét fenyegető külső vagy belső ellenségekkel szemben. Vész pedig minden bizonnyal várható, hiszen a Saviors of Uldum kiegészítő Tombs of Terror eseményei szerint a League of Explorers ugyan győzött és megállították a League of E.V.I.L.-t és a Plague Lordokat, Tekhan megemlített egy végzetes utolsó Plague-t, Dalaran pedig eltűnt Uldum egéről, de már tudjuk, hogy Dragonblightra távozott. 

A sárkányok egyébként lehetséges, hogy nem feltétlenül kapnak majd közvetlenül központi szerepet a kiegészítőben és akkor most eresszük el a fantáziánkat és hajózzunk át picit a spekuláció tengeréről annak végtelen óceánjára. A World of Warcraft: Battle for Azeroth kiegészítő megjelenése után ugye kaptunk egy olyan Hearthstone szettet a Rastakhan's Rumble személyében, ami a WoWban frissen debütált frakcióra és annak királyára, továbbá Zandalar szigetének lényeire helyezte a hangsúlyt. A legújabb WoW expansiont előreláthatólag szintén a BlizzConon jelentik majd be és egyes kiszivárgott információk arra utalnak, hogy a jelenlegi Lich Kingként uralkodó Bolvar Fordragon elhagyja a fagyos trónt és ismét beszáll a játékba, förtelmes élőhalott seregét és új szövetségeseket irányítva. A karakter kontextusbeli érdekessége, hogy a Dragonblighti Wrathgate mészárláskor testét a Red Dragonflight tüze égette meg és azóta is félig lángolva ül Icecrown Citadel tetején egy jégtömbbe fagyva. Az alábbi állítólagos szivárgás szerint az új Lich King megküzd Sylvanassal, illetve a kiegészítő során a Death Knight karakterek a Dragon Knight névre keresztelt kaszt skint is beszerezhetik majd. Habár mindez csak nagyon durva spekuláció, azért rendesen megcsavarná a Hearthstone világát, ha League of E.V.I.L. és League of Explorersnek nem csak egymással és mondjuk a sárkányokkal, de a jelenlegi Lich Kinggel is meg kellene küzdenie. Összességében reméljük a legjobbakat!

Ti egyébként milyen témájú kiegészítőnek örülnétek? 

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


 
 

Kövess Minket!