Egy új stílussal, de eredeti formájában tért vissza a Ghoul Trooper a boltokba

Egy új stílussal, de eredeti formájában tért vissza a Ghoul Trooper a boltokba

Újabb "OG" skin került vissza a boltokba és nem mindenki örül neki.

2017-ben a Fortnite Battle Royale megjelenése után szinte azonnal érkezett az októberi hónap, ahol az Epic úgy döntött, hogy ki ad pár Halloweeni skint az ünnep tiszteletére. Ekkor még nagyon gyerekcipőben járt a játék és jóval kevesebb játékossal operáltak, így aki akkor megvette a kinézetet egy igazán ritka skinhez juthatott hozzá, ugyanis az Epic azt mondta, hogy soha többé nem tér majd vissza a boltokba. Ez viszont egészen pontosan két évig tartott, ugyanis ma ismét bekerült a régi, klasszikus Ghoul Trooper a boltokba a Brainec-kel együtt.

Azért a régi támogatókat sem felejtette el teljesen az Epic, az igazi "OG-k" ezt az ajándék stílust kapják meg:

Ennek persze nem mindenki örül a közösségben, ugyanis sokan szeretnek azzal villogni, hogy ritka vagy éppen már megszerezhetetlen kinézettel játszanak. A Ghoul Trooper többé már nem lesz ilyen, így vajmi kevés igazán ritka kinézet maradt a játék korai éveiből. Nem szeretnénk állást foglalni az ügyben, hisz a visszatérést örvendeztető és elítélő játékosoknak is lehetne igazat adni, de az biztos, hogy minderről csak és kizárólag az Epic dönt, ha pedig így látják helyesnek, akkor hamarosan az összes "OG" skintől elbúcsúzhat a közösség, hisz valamilyen formában biztosan visszatérnek majd.

Szerintetek ki lesz a következő nagy visszatérő skin?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!