Esport1 - Minden ami Fallout és még több!

Van honnan tanulnia a Bethesdanak, különösen a Fallout 4 és 76 után.

/A cikk a szerző egyéni, szubjektív véleményét tartalmazza!/

Az igazán kőszívű játékosok és kritikusok ezer és egy megközelítésből szedhetnek darabjaira egy játékot. Sokszor erre szükség is van, hiszen így kaphatunk teljes képet egy adott játékról, mégis, szerintem van, hogy célszerűbb a könnyebb utat járni. Én általában úgy szoktam megközelíteni egy frissen megjelent játékot, hogy megfelel-e azoknak az elvárásoknak, amiket a játékosok az előzetes információk alapján állítottak elé, illetve teljesíti-e azokat, amiket a fejlesztők ígértek? Ha valahol, akkor a The Outer Worlds esetében mindkét kérdésre igen a válasz, egy roppant átgondolt, elejétől a végéig tudatosan felépített akció-RPG-t rakott le elénk az Obsidian, ami könnyen lehet, hogy a Fallout babérjaira tör majd.

Ami persze nem is csoda, hiszen az Obsidian sorait olyan fejlesztők is erősítik, akik anno az első Fallout részen is dolgoztak, tőlük kaptuk meg a Fallout: New Vegast is és a The Outer Worlds-öt is mindenki a Fallouttal hasonlítja össze. Nemhiába, hiszen tényleg egy jó Fallout játékra hajaz leginkább, a különbség csak az a The Outer Worlds és a Fallout 4 között, hogy előbbi sokkal inkább szerepjáték, az Obsidian bevált receptje pedig bár már öreg, mégis üdítően hat.

Adott egy fiktív jövő, ahol az emberiségnek sikerült meghódítani a világűrt, sőt, az ismert galaxis peremvidékéig is elmerészkedett. A sikert azonban nem a vezető politikusok, nem egy hatalmas technológiai robbanás, hanem a kapitalizmus hozta meg. Mindent és mindenkit a mérhetetlen hatalommal rendelkező vállalatok uralnak, amiknek egy céljuk van, minél nagyobb profitot termelni. Így jutunk el a peremvidékre, ahol már szintén megvetették lábukat a legnagyobb cégek, a gond csak az, hogy nem a leginkább hozzáértők dolgoznak az élet egyes területein.
A kolónia meglehetősen sivár körülmények között tengődik, mindenki sokat dolgozik és olcsón, hogy a vezetők megtömhessék a zsebüket. Az emberek pedig az éhínség szélére jutottak, amin a különböző frakciók közötti ellenségeskedés és az egyes bolygók meglehetősen agresszív élővilága sem segít.

Szerencsére elindul a Földről a segítség, fedélzetén számos kimagasló szakemberrel útjának indul a Hope (Remény) űrhajó, hibernálásban utazó személyzetének pedig egyetlen célja van, megmenteni és felvirágoztatni a peremvidék kolóniáját. A Hope-nak azonban nyoma veszik, már-már feledésbe merül és csak mítoszként terjed híre az emberek között. Van azonban aki nem adja fel és a Board, azaz a nagy hatalmú cégeket tömörítő szervezet ellen is képes fellépni. Egy tudós rátalál a hajóra, ám a Board fegyveres erői miatt csak egy embert, minket tud kiszabadítani. Innentől kezdve pedig a kezünkben a döntés, hogy a játék során felszabadítjuk-e a kolóniát, esetleg még tovább erősítjük a Board hatalmát vagy egyszerűen csak a saját zsebünket tömjük meg, szabadúszóként.

Ha nem is a legeredetibb történettel állunk szemben, az biztos, hogy Obsidian remekül tálalja mindezt, egy izgalmas és fordulatos világ történéseibe szövi bele a valóságot, példaértékű művészeti megvalósítással és egy cseppnyi morbid humorral.

Bár egybefüggő open world felépítés nincs, a különböző bolygókon kellően nagy terepeket találhatunk, amiket tényleg szabadon járhatunk be és a küldetésekre vonatkozó szabadság sem volt üres ígéret. A fő sztoriszál mellett számos egyéb mellék küldetés, feladat és felfedezni való vár ránk, amiket akkor és úgy oldunk meg, ahogy mi akarjuk. Ha akarjuk, akkor mindenkit egy jól irányzott lövéssel köszöntünk, de úgyis dönthetünk, hogy az esetek 99%-át a békésen oldjuk meg. Erre a szabadságra épülnek az alapok is, szerepjátékról beszélünk, tehát karaktergenerálással indul a játék, ám a későbbiekben egy kellően strukturált, ugyanakkor kellő szabadságot adó rendszer mentén fejlődhetünk.

Van néhány alapvető tulajdonságunk (erő, ügyesség, intelligencia stb.), ezeket csak a karaktergenerálásnál változtathatjuk, utána egy különböző skill csoportokra épülő rendszerben fejlődhetünk. Egy skill csoport kettő vagy három passzív képességet rejt magában, amiket az 50. szintig egymással párhuzamosan, utána viszont már egyenként fejleszthetünk. Aktív képességeink nincsenek, a harcot tisztán a fantasztikus gunplay adja. Rengeteg olyan fps játékkal találkoztam már, ami remek játék lehetne, ha nem olyan lenne minden fegyver, mintha vízipisztollyal lövöldöznénk.

a játék egyik legviccesebb eszköze, a zsugorítófegyver

Szerencsére a The Outer Worlds fegyverei nem ilyenek. Érzed ahogy megszalad a kezedben egy LMG, külön 'élmény' lőni egy shotgunnal, egy mesterlövészpuskával, de még a számos közelharci fegyverrel is élvezet vagdalózni. Sosincs olyan érzésünk, hogy a kezünkben lévő fegyverek csak dísznek lennének. Sikerült átvenni a Fallout játékok V.A.T.S. rendszerét is, hősünk a hibernálás utóhatásai miatt képes rövid ideig lelassítani az időt, így sokkal pontosabban és sokkal eredményesebben tüzelhetünk fegyvereinkkel, sőt, ellenfeleink tulajdonságait és gyenge pontjait is megismerhetjük.

Remek a sztori, remek a fejlődési rendszer, izgalmas és erőteljes fegyvereket használhatunk, mi hiányzik még a tökéletes RPG, Obsidian-féle receptjéből? Azok a társak, akik minderre csak még rátesznek egy lapáttal. Mindegyiküket egyesével kell megismernünk, hiszen mindannyian más és más területeken jók. Van olyan, akivel ha együtt indulunk neki a kalandoknak, akkor folyamatosan a mérnök képességeinkre ad némi bónuszt, míg más az orvosi tudásunkra lesz pozitív hatással. Érdemes minden társunkat megismerni, hiszen mind más irányba fejleszthető, más képességekkel rendelkeznek és az egyébként is sok küldetéshez még a tőlük kapott feladatok is hozzátesznek.
Itt azonban elénk kerül a játék egyik gyengesége is. Bár képességeink és a társaink által adott bónuszok kihatással vannak nem csak a harcra, de az NPC-kel folytatott beszélgetésekre is, nem ártott volna néhány aktív képesség is. Könnyen lehet, hogy karakterünk esetében az már a gunplay rovására ment volna, társaink viszont bőven elviseltek volna néhány aktív képességet, főleg, hogy nekik van is, mindegyiküknek egyetlen egy.

Annyi baj legyen, hiszen bár nem hibátlan a játék, a legtöbb apróság pont olyan, amit egy esetleges második részre kijavíthatnak a fejlesztők. Ilyen az eggyel összetettebb fejlődési rendszer, az aktív képességek, a több és változatosabb loot, illetve a szebb grafika. Félreértés ne essék, a játék nem csúnya, gyönyörű művészi munkákba botlunk mindenhol, pusztán csak a textúrák élessége hagy némi kívánni valót maga után, ahogy technikai fronton is lehetne egy fokkal jobb. Elég érthetetlen, hogy az első betöltésnél miért akad a játék pár másodpercig, gyakorlatilag bármilyen gépen.

"Az Outer Worlds nem akarta megreformálni a looter-shooter műfajt, de egy iparosmunkánál sokkal több van benne. A történet végig odaszegez a székbe, bár a harcrendszer és a játékmenet nem tartogat túl sok meglepetést. Én Hardon játszottam végig és egy-két nehezebb helyzeten kívül kifejezetten könnyűnek éreztem a tűzpárbajokat. A döntéseink érdemben befolyásolják a szálak alakulását, ezért figyelni kell minden feltett kérdésére és válaszra. Apróbb bugok előfordulnak ugyan, de egyik sem töri meg a lendületet. Se a grafikára, se a hangokra nem lehet panasz, minden passzol az űrbeli kalandozáshoz. Rég szórakoztam ilyen jól egy open world singleplayer játékban, ezért erősen ajánlom mindenkinek, aki szeretné betölteni a Fallout 76 utáni űrt. - Loemifar"

Utána viszont nincs vele gond, gyönyörűen fut, semmilyen más technikai panaszunk nem lehet. Az Outer Worlds egy szép, izgalmas, akciódús, de nem túlzottan akciós szerepjáték, amivel sokaknak irányt mutathat az Obsidian és amiből őszintén remélem, hogy érkezik majd pár év múlva a második rész. Különösen remélem, hogy a Bethesda félszemmel azért figyel a játékra, hiszen mind a Fallout 4, mind a Fallout 76 hagyott némi kívánni valót maga után.