Új jármű és néhány érdekes tárgy érkezhet a következő frissítések során

Új jármű és néhány érdekes tárgy érkezhet a következő frissítések során

Könnyen lehet, hogy a tárgyak nagy részét soha, vagy csak a távoli jövőben látjuk.

A szezonok során megszokhattuk már, hogy közel sem ugyanazokkal a tárgyakkal fejezzük be az adott évadot, mint ahogy elkezdtük. Leginkább csak fegyverek érkeznek, de néha új healekkel, csapdákkal és járművekkel is meglep minket az Epic. Az elmúlt szezonokban viszont jóval nehezebb lett ezeket megtalálni a fájlok között, így sokszor teljes meglepetésként érhet minket egy új tárgy, főleg úgy, hogy még egy patch notes-ban sem olvashatjuk el.

Egy adatbányász, név szerint spedicey1 viszont most talál néhány érdekes nevet a fájlok között, amik érkező fegyverekre, járművekre és egyéb tárgyakra utalnak. Ezek között persze lehetnek olyanok is, amiket a fejlesztők legyártottak, de végül haszontalannak vagy túl erősnek gondoltak, így nem érdemes készpénznek venni a listát:

A szerkezetek között két olyan nevet találunk, amiknek pontos működését lehetetlen kideríteni, ellenben az utolsó roller/robogó elég egyértelműnek tűnik. Jelenleg csak a hajóval közlekedhetünk gyorsan a pályán, így egy Hoverboardhoz hasonló egyszemélyes jármű senkinek sem ártana.

A csapdák között láthatunk egy ketrecet és a meglepetés bulit. Utóbbi szinte bármi lehet, ellenben a ketrec egy érdekes csapda lehetne, ami nem feltétlen öl, csak bebörtönzi az ellenfelet, ahonnan csak hosszú kalapácsolás után jöhet ki.

Végül az elfogyasztható dolgok között néhány heal és új gránát is található. Ezek közül a legérdekesebbek egyértelműen a Klónozó gép és a Tornádó gránát. Végül, de nem utolsó sorban pedig úgy tűnik, hogy egy régi ismerős kerülhet be végre a játékba. A fegyver létezéséről már szezonokkal ezelőtt tudtunk, de úgy néz ki, hogy most jutott el odáig az Epic, hogy tényleg berakja a játékba.

Az Uzinak ezúttal az építményekre mért sebzését és a tűzsebességét alakították, míg az egy héttel ezelőtt említett Scoped AR ismét kapott némi átalakítást, ezúttal viszont nerfelték a fegyvert. Jövőhét kedden a tervek szerint érkeznie kell a 11.20-nak, ahol szinte biztostan új tárggyal/tárgyakkal lepnek meg minket a fejlesztők.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!