A Renegades csapatának leigazolásával tér vissza a 100 Thieves

A StarSeries legutóbbi versenyének friss negyedik helyezett csapatát igazolta le a 100 Thieves.

Tegnap este fél nyolc után pár perccel érkezett a hír, hogy az ausztrál Renegades szervezet megválik a jks-Gratisfaction-Jkaem-liazz-AZR ötösével rendelkező CS:GO csapatától, sokáig azonban nem kellett várni, hogy hol folytatja az ausztrál többségű csapat, ugyanis rá egy órára máris érkezett a bejelentés, hogy a 100 Thieves mezei alatt folytatják az említett játékosok és edzőjük, Kassad pályafutásukat.

A 100 Thieves tulajdonosa, Matthew " Nadeshot " Haag már idén júliusban bejelentette, hogy szeretne visszatérni szervezetével a CS:GO világába, egy hónapra rá pedig azt is elárulta, hogy elutazik Berlinbe, a StarLadder Major versenyére, ahol szemezget majd játékosokkal illetve csapatokkal, és ajánlatot fog tenni azoknak, akik ún. "bajnokságokat sorra nyerő kaliberű" csapatnak lát, és látja rajtuk a győzelem éhséget.

Nadeshot egyébként nyilatkozott is egy videóban, ahol elárulta, hogy a mostani egy hosszútávú projekt lesz, továbbá nem csak a CS:GO csapatukat szeretnék támogatni, hanem magának a játék ökoszisztémáján is segíteni akarnak annak fényében, hogy ez a játék továbbra is nagy sikert arasson, ahogy azt teszi már az elmúlt két évtizedben. Hozzátette, hogy véleménye szerint a Counter-Strike rajongóbázisa a a legszenvedélyesebb fanbase a világon, rengeteg történet, szervezet és játékos tartozik hozzá, akik megalapozták annó ezt a hihetetlen e-sport játékot. A teljes interjút ebben a videóban tekinthetitek meg angol nyelven.

A 100 Thieves természetesen nem lehet ismeretlen azok számára, akik folyamatosan követik a profi közösségét a játéknak, hiszen mi is most egy visszatérésről írunk, ugyanis korábban, 2017-ben már rendelkezett ebben a játékban csapattal az észak-amerikai szervezet, hiszen a PGL Major Krakkó versenyének ezüstérmesét, az akkori brazil Immortals csapatát igazolták le, de az óriási nagy kudarba torkollott, hiszen a soron következő ELEAGUE Major toránra már nem tudtak megjelenni, így konkrétan nagyobb LAN versenyen meg se mutatta magát új szervezetével az a brazil ötös, akiket aztán hamar el is küldtek. 

A mostani AZR által irányított ausztrál többségű csapatot új mezükben majd a november 7-e és 10-e között megrendezendő IEM Beijing versenyén láthatjuk majd Kínában az alábbi felállással.

Justin "jks" Savage
Aaron "AZR" Ward
Joakim "jkaem" Myrbostad
Sean "Gratisfaction" Kaiwai
Jay "Liazz" Tregillgas

Aleksandar "kassad" Trifunović (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!