Az évek óta megszokott stomppal ért véget a 2019-es LoL világbajnokság

Elérkezett a nap amire vártunk, összemérte erejét a G2 Esports és a FunPlus Phoenix!

Elérkezett ez a nap is, a League of Legends Világbajnokság idei döntője. Hosszú út vezetett idáig, és most is voltak kiemelkedő és kevésbé kiemelkedő teljesítmények. A döntő két csapata pedig nem más lett, mint az európai G2 Esports és a kínai FunPlus Phoenix. Nézzük is hogy milyen meccseken vannak túl a döntősök.

ELSŐ MECCS (FPX vs. G2 - 1:0)

A mérkőzés elején a FunPlus Phoenix irdatlan tempót diktált a G2 Esportsnak, melyek eleinte nem is igazán tudtak tartani. Ment az adok kapok, ami elsőnek inkább csak abból állt ki, hogy a G2, pontosabban Wunder kapta sorra a pofonokat. A 20. perchez közelítve a G2 kezdte megtalálni ereje forrását, mikor elkezdtek együtt, csapatként mozogni. Ekkor már 3 torony ledőlt mindkét oldalon, az FPX zsebét pedig 1 Óceánsárkány és 1 Felhősárkány erősítette, míg a G2-nál egyetlen Óceánsárkány díszelgett. A gyilkosságok aránya 6:4 volt, ám az aranykülönbség mégis a G2-nak kedvezett, egy csekély ezressel. Az idő előrehaladtával a csapatok keresték egymáson a fogást, keresve a másikban az apró hibalehetőségeket, melyet megragadva újabb gyilkosságokat és tornyokat tudtak elhozni. A következő nagyobb csapatharcra a 30. perc után került sor, mikor a G2 Esports bezsebelte a pokoli sárkányt de ezért cserébe MikyX, Perk és Jankos adta életét. Ugyan Caps szépített egy gyilkossággal, de ez az FPX számára szinte ingyen Baron Nashort biztosított ezáltal, mely elhozása közben még Wundert is hazaküldték a biztonság kedvéért. A Baron erősítésével pedig nem volt más dolga az FPX-nek, mint halmozni az arany előnyt és bedönteni a középső ösvényes Inhibitort. A G2 pedig megpróbált az FPX felső ösvényén bosszút állni, de az Inhibitor bedöntése hármójuk életébe is került, míg a Phoenix csak 2 embert áldozott, és ezt követően szabadon fordulhatott az Elder Dragonra, később pedig egy újabb Baron Nashort hozhattak el bármilyen ellenséges közbelépés nélkül, cserébe csak egy tornyot adtak az alsó ösvényen. Az FPX-nek pedig nem volt már más dolga, mint nyomást gyakorolni továbbra is a G2 csapatásra, majd 2 Inhibitor bedöntését követően elkapni egy hibázó játékost és befejezni a mérkőzést. Első Baron, első Elder, első Inhibitor, és az első meccs is az FPX-nél landolt.

MÁSODIK MECCS (FPX vs. G2 - 2:0)

Az első mérkőzéssel ellentétben a második sokkal nyugodtabb mederben indult. Farmolgatások, illetve rálátások biztosítása, hiba lehetőségek felkutatása, ezzel a kulcsszavakkal lehetne jellemezni az első 7 percet. Az első, pokoli sárkány a G2 Esportsnál landolt, de ez három ember életébe is került, míg ők egyet tudtak cserébe elhozni a szörnyeteg mellett. A 13. perchez közelítve az FPX megszerezte a Szurdok Hírnökét, és azonnal meg is idézte egy gyilkosság begyűjtését követően a felső ösvényen. A következő komolyabb harc pár perccel később történt, ahol szintén az FPX diktálta a tempót, és ennek köszönhetően két újabb gyilkosságot tettek zsebre. A FunPlus Phoenix fő fegyvere pedig a játék elején kialakított nyomás fenntartása volt a G2-n, tovább növelve ezáltal az addig megszerzett előnyüket. A 20. percet pedig épp hogy túllépve ezen a mérkőzésen is elhozták a Baron Nashort. Pár perccel később pedig nem volt más teendőjük, mint az eddigieket felhasználva befejezzék a mérkőzést.

HARMADIK MECCS (FPX vs. G2 - 3:0)

A harmadik mérkőzés a másodikhoz hasonlóan csendesen indult. Az első, Hegysárkányt itt is a FunPlus Phoenix csapata szerezte meg, majd onnan az alsó ösvényre fordulva, az első tornyot is gyorsan elhozták. Pár perccel később, a Szurdok Hírnökének segítségével újabb tornyot zsebelt be az FPX csapata, immár a felső ösvényen. A második tornyot második sárkány követte, mely ezúttal egy Óceánsárkány volt. A 14. percet elhagyva az első csapatharc kialakulásánál a G2 rögtön le is csapott az első gyilkosságra, a középső ösvény mellett. A játék harmadik, egyben pokoli sárkányát sikerült a G2-nak megszereznie egyetlen ember feláldozásával, egy jól időzített Ryze ultinak köszönhetően. A mérkőzés előrehaladtával pedig beindult mindkét oldalon a pofonokat osztó gépezet, és szinte fej fej mellett hozták a gyilkosságokat a csapatok. A 23. percnél a FunPlus Phoenix Baron Nashort szerzett, viszont emellett a G2 Hegysárkányhoz jutott. A Baron által nyújtott erőt kihasználva pedig az FPX közel 4000 aranyat szerzett, így összesen ezáltal 6000-re nőtt az aranyelőnyük. A 30. percnél a második Baron Nashor megszerzésével az FPX-nek nem volt más dolga, mint elkapni még néhány G2 játékost és befejezni a mérkőzést.

Így tehát a FunPlus Phoenix nyerte a 2019-es League of Legends világbajnokságot. A G2-nak pedig gratulálunk a teljes rendezvény során nyújtott teljesítményükhöz!

A ceremónia alatt azonban még számos másik dolog is történt, ha ezekről lemaradtál volna, az alábbi cikkekben pótolhatod azt.

HALLOTTAD MÁR A TRUE DAMAGE ZENÉJÉT?

ILYEN VOLT AZ IDEI VB CEREMÓNIÁJA!

MEGÉRKEZETT SENNA HŐSBEMUTATÓJA, ELÉRHETŐEK A SKINEK IS!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!