Hirdetés

Minden idők legnagyobb győzelmét aratta az Astralis, a FaZe ellen

Sziky | 19/11/11 14:30
Cikk mentése

Rekordot rekordra halmoz a dán csapat.

Hirdetés

Több, mint két hónap után tudott győzni az Astralis LAN-on, mindezt pedig a már tőlük megszokott magabiztossággal tették. Egyébként is hosszú listájukra, amin a felállított és megdöntött rekordokat vezetik, most két új sort írhattak fel.

Rengeteg címet tudhatnak a magukénak, az első csapat, akik 4 Majort nyertek, az első csapat, akik egymás utáni három Majort is meg tudtak nyerni, veretlenségi rekord Nuke-on és Infernon, az Intel Grand Slam első szezonjának megnyerése, és még sokáig sorolhatnánk. Pekingben is lehengerlő volt a csapat,a FaZe elleni elődöntőt két gyors pályával (16-0 és 16-2) zárták, amivel megdöntötték a valaha volt legnagyobb körkülönbségű győzelem rekordját, Bo3-as meccseket számítva.

Mindezt csak tetőzni tudták másnap, a verseny döntőjében. Bo5-ös döntő volt, amit a 100 Thieves csapata ellen játszottak és amit 3-0-ra nyertek meg dánok. Vertigon még kifejezetten szoros volt a meccs (16-14), aztán Nuke-on már csak 5, Trainen pedig mindössze három kört hozott az ausztrál többségű csapat.
Az egész versenyen mutatott teljesítményükkel pedig újabb rekordot döntött meg az Astralis. Mostantól ők büszkélkedhetnek a legmagasabb győzelmi köraránnyal, amit profi CS:GO csapat, pénzdíjazásos versenyen elért valaha. Elképesztő teljesítményt nyújtottak a dánok, ismételten, ugyanakkor gla1ve is felhívta rá a figyelmet, hogy mindez csak verseny volt, keményen kell még dolgozniuk, ha tartani akarják ezt a szintet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?