13 - 15 = +2: Nem egyszerű úgy nyerni, ha a gép is akadályoz minket

Megérdemelt győzelem helyett sima vereség jutott Amaznak a Battlegrounds egyik hibája miatt.

Kellemetlen szituációba szaladt bele Amaz, amikor már úgy tűnt, hogy magabiztosan behúzza az újabb Battlegrounds győzelmet. Hiába a matek, ezúttal nem a játékos, hanem a gép hibázott!

Amaz simán megnyerte az utolsó ellenfele elleni kört, sőt a boardon maradt lényekből származó sebzés, amihez hozzáadódott a Tavern tier alapján kalkulált +5 damage elég is lett volna ahhoz az ellenfél hősportréja felrobbanjon, azonban a siker elmaradt. A rendszer úgy érzékelte, hogy 13 - 15, az nem -2, hanem +2, így folytatódott tovább az 1v1 harc. Két körrel később Amaz kapitulált, ezért a második helyért járó +28 ponttal vigasztalódhatott, egy már megnyert mérkőzés után.

A különleges anomáliáról készült Twitch klip természetesen felkerült a Redditre, ahol a kommentszekcióban megjelent maga Mike Donais is, a Hearthstone vezető játékigazgatója. Véleménye szerint mindössze csak egy "desync" hiba, vagy ahhoz hasonló történt, aminek utánanéznek a játék fejlesztői. 

A Battlegrounds hemzseg a hibáktól, de nem szabad azonnal a játékmódot és a fejlesztőket ekézni. Ez még mindig csak egy béta mód, ami Donais elmondása szerint 4 hónapig még marad is ebben a státuszban. Remélhetőleg ezalatt az aktív tesztelési időszak alatt minden hibára fény derül majd, amiknek a javítására sem kell hónapokat várnunk. Ami biztos, hogy ma érkezik egy kisebb patch, amit december 5-én követ egy tartalmasabb, ezekben is lesz lehetőségük a Blizzard munkatársainak toldozgatni a BG-t.

Ti milyen hibákkal találkoztatok eddig a Battlegrounds módban?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!