Európai játékosokkal erősít a Complexity és kihagyja az EPL 10 következő szakaszát

Európai játékosokkal erősít a Complexity és kihagyja az EPL 10 következő szakaszát

Újra teljes a Complexity, minden erejükkel a Minorra készülnek.

Kettő-három Major tornával ezelőtt még bőven tudott meglepetést okozni az amerikai Complexity, azóta viszont nem sikerült előrébb lépniük. Játékosok jöttek és mentek, pár nappal ezelőtt például ShahZam és dephh távozott a csapattal, helyükre pedig két európai játékos érkezett.

A Complexity tegnap éjjel jelentette be, hogy a két üres helyüket az európai mezőnyben már jól ismert poizon és a North valamint az OpTic csapatából ismert k0nfig tölti ezentúl be. K0nfig-ot nem is olyan régen még OpTic színekben láthattuk, ám az a dán ötös felbomlott, a játékosok elhagyták a szervezetet. Poizon pedig leginkább a Windigo csapatából lehet ismerős, ahol bár nem tudtak maradandót alkotni, néhány szép eredményt azért sikerült elérniük. 

Ők nyerték még idén a WESG versenyét és több kisebb, de színvonalas LAN-t is sikerült behúzniuk. Az új játékosokkal pedig több szempontból is nehéz helyzetbe hozta magát a Complexity, nem tudni például, hogy elindulhatnak-e majd az amerikai Minoron.

"Meglátjuk, hogy indulhatunk-e majd az amerikai Minoron, ha nem, akkor megküzdünk az európai mezőnyben is. Az volt a célunk, hogy a lehető legjobb csapatot hozzuk össze, nem hagyjuk, hogy egy nehéz selejtező utunkat állja." - nyilatkozta Jason Lake, a Complexity CEO-ja.

Márpedig több, mint valószínű, hogy az európai Minort kell majd megcélozniuk, hiszen most már többségében európai játékosokból áll a Complexity. Pontosan tudja a vezetőség is, hogy nem várhatnak azonnal csodákat a csapattól, időt kell még nekik hagyni, így hiába jutottak be az EPL 10 második szakaszába, nem játszanak majd ott, helyette minden erejükkel a gyakorlásra és a következő Majorre koncentrálnak. A csapat új felállása:

  • Owen 'oBo' Schlatter
  • Benjamin 'blameF' Bremer
  • William 'RUSH' Wierzba
  • Kristian 'k0nfig' Wienecke
  • Valentin 'poizon' Vasilev
  • Jamie 'keita' Hall (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!