Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Fortnite-on belül is láthatjuk a Game Awards-ot

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Fortnite-on belül is láthatjuk a Game Awards-ot

Ismét letesztelték az eddig csak koncertekhez használt élő mikrofonokat.

2019 februárjában mutatkozott be a Fortnite világában egy igen érdekes technológia, aminek segítségével élőben szólhatott mindenkihez Marshmello egy koncert keretein belül. Persze a fő attrakció előtt láthattunk teszteket is, akkor pedig még senki nem tudta, hogy miért is szólalt meg egy véletlenszerű hang a játékban mindenki számára ugyanabban a pillanatban. Azóta persze megtudtuk, hogy akkor tesztelték a funkció működését, így tegnap nem érhetett minket túl nagy meglepetés, amikor ismét némi visszaszámlálást és a teszt szót hallhattuk a játékon belül. Ezúttal négy különböző hang is visszaszámolt, amit az egész pályán lehetett hallani, ugyanabban a pillanatban.

Éppen emiatt egyre biztosabbá válik, hogy a Game Awards-on tényleg valami naggyal készül az Epic Games, hisz ehhez még egy eventet is kreálnak, aminek segítéségével valószínűleg Risky Reelsből követhetjük az eseményeket élőben, hanggal együtt. A szénabálán található karakterek egyébként nem játékosok, csak sima modellek, ők is a teszt részesei voltak, és a következő nevekkel voltak ellátva:

Érdekesség, hogy a bálákon csak négyen vannak, de egy adatbányász megtalálta az utolsó kettőt is, akik konkrétan a szalmában voltak elbújtatva. A teszt ezúttal nem csak a hangról szólt, de arról is, hogy áttudják-e tükrözni az összes szerverre ezeket a modelleket és természetesen a hangot is. Úgy tűnik sikeres volt a teszt, most már csak az a kérdés, hogy december 13-án pontosan mit is kezdenek ezzel.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!