Hirdetés

Ez az igazi fordulat; az Epic Games bíróságra vitt egy emote ügyet még a táncos előtt

Az Epic úgy döntött, hogy nem ad lehetőséget a kezdeményezésre.

Hirdetés

Az elmúlt években rengeteg perről hallhatunk, amit az emote táncok ihletői indítottak az Epic Games ellen, mert úgy gondolták, hogy az a néhány mozdulat az ő tulajdonuk. Még ha etikai értelemben ez így is van, jogilag már teljesen más kérdés, ugyanis néhány rövid mozdulatsor nem védhető le, így voltaképp bárki felhasználhatja azokat.

Az Epic Games ezzel a lehetőséggel él is rendesen, szinte már az összes nagyobb mém tánc megtalálható a játékban.

Ez a sztori azonban olyan formán más, hogy nem a táncos, hanem maga az Epic Games tette meg az első jogi lépéseket. Matthew Geiler, avagy ismertebb nevén Dancing Pumpkin Man azzal fenyegetőzött, hogy bepereli a céget, ha nem szüntetik meg a hasonlóságot a karaktere és az emote között.

Erre reagálva az Epic Games megelőző kérvényt adott be, amelytől azt várják, hogy a bíróság még Matt jogvitája előtt mondja ki, hogy ők semmilyen formában nem sértették meg a hatályos copyright törvényeket. Az Epic Games dokumentuma ITT elolvasható.

Matt elsősorban nem is táncmozdulatot, hanem a karakter arcán megjelenő tökfejet nehezményezte, mondván, hogy ez is az ő produkciójának ismérve. Az Epic többek között azzal védekezik, hogy a töklámpás egy sokkal régebb óta létező dekorációs elem, amit mégis hogyan lehetne saját értéknek tekinteni?

Az Epic Games-ről eddig minden hasonló ügy lepergett, könnyen elképzelhető, hogy ez sem végződik majd másképp.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
1 db hozzászólás
  • RapperFeri 8 hónapja
    Annyiból valóban igaza van hogy ha a tökbe faragott minta egyedi akkor saját ötletét copyzták, bár így elnézve ez a hagyományos faragás mintát abrázolja amit a legtöbb ember bele szokott faragni a tökbe.. Szóval innentől nincs miről beszélni ????
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés