Hirdetés

Az évtized legfontosabb e-sport játékai, velük indult az elektronikus sportok kora

2010 óta az e-sport hatalmasat lépett előre, de mik voltak azok a játékok, amik meghatározták a fejlődési görbét?

Hirdetés

Ebben a cikkben öt olyan játékot sorolunk fel, amik az utóbbi tíz évben a leginkább befolyásolták az e-sport világát. Az itt szereplőkkel lehet egyet és egyet nem érteni, a felsorolás a szerző véleményét tükrözi. Talán sokan mondjátok majd, hogy lemaradt a battle royale stílus és a PUBG és a Fortnite nem kapott szerepet, ez azért van, mert a véleményem szerint a következő tíz évben lesz fontos és nem ebben az évtizedben alkotott nagyot.

StarCraft 2

Ha szóba kerül, hogy e-sport játék, akkor nem lehet úgy elmenni a téma mellett, hogy a Blizzard örök klasszikusa kimaradna. Ugyan a Zergek, Terranok és Protossok csatája ebben az évtizedben, népszerűség szempontjából egy kicsit visszaszorult, de még mindig fontos ligákban mérik össze a tudásukat a legjobb játékosok. Korea hatalmas fölénye az utóbbi években egyébként elfogyni látszik. Hiszen először Neeb, később Scarlett húzott be olyan versenyeket, ami eddig szinte mindig koreai játékosok kezében volt. Illetve Serral még a WCSG tornát is behúzta, amit ezelőtt soha nem nyert nyugati játékos. Tehát a StarCraft mára utat engedett a trónkövetelőknek, de még mindig van egy komoly közösség, akik nézik a versenyeket és életben tartják a stílust. Azt pedig ne feledjük, hogy a koreai OGN SC2 bajnokságok nagyon sok mai e-sport ligának szolgáltak követendő példaként.

CS:GO

A Counter-Strike a 'modernkori' számítógépes játékok veteránja. Az utóbbi 20 évben folyamatosan jöttek az újabbnál-újabb epizódok és a Valve FPS-e a lanok, illetve a kisebb-nagyobb bajnokságok kötelező kellékévé vált. De az e-sportba igazán a Global Offensive volt az, ami berobbant. Az évek során a CS:GO versenyek és versenyligák a legnézettebb e-sportok közé kerültek, sőt talán elsőként ez érte el, hogy az aktív nézőbázis jóval nagyobb volt, mint az aktív játékosbázis. Az tuti, hogy a T és a CT oldal profi harca máig az egyik legnépszerűbb program, ha kompetitív videojátékokról van szó és ez még sokáig így marad majd. 

League of Legends és DotA2

Az nem kérdés, hogy az évtized játékstílusa a MOBA. Először a DotA, majd később a League of Legends térhódítása olyan mértékű volt, mint előtte semmilyen más játéknak. Az utóbbi évtizedben vélhetően több százmillió játékos próbálta ki ezeket és máig talán a legnépszerűbb stílus a PVP játékok között. Persze, ahogy a játékosok száma növekedett, a versenyek is beindultak. A Riot egy nagyon profi versenykörnyezetet rakott össze, ligákkal, nemzetközi összecsapásokkal és hihetetlen produkcióval. Ezzel szemben a Valve sokkal inkább az egyéni bajnokságokra összpontosított. Persze a minden évben megrendezett International messze a legnagyobb esemény, ha a díjazást vesszük alapul, köszönhetően a Valve Crowd funding modelljének. Ugyan a DotA játékosbázisa jóval a LoL alatt marad, de a versenyek nézettsége között már jóval kisebb a különbség. 

Hearthstone

Talán a Blizzard kártyajátéka az, ami egy picit lelóg erről a listáról, hiszen alapvetően egy pici szegmense ez az e-sport világnak. Viszont az utóbbi 10 évben ez is egy stílusteremtő cím volt és a kártyajátékok ezzel törtek be a széles közönség elé. Azóta már nagyon sokan próbálták elérni ugyanezt a sikert, gondolok itt a Gwentre, az Artifactra vagy éppen a új Legends of Runeterrara, de egyelőre még inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Hearthstone azóta oszlopos tagja a WCG bajnokságaink, a Blizzard komoly liga infrastruktúrát tart fenn és a világbajnokság azért még mindig több százezer embert mozgatnak meg. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
4 db hozzászólás
  • imatyas 3 hónapja
    Nem rossz összefoglaló, de nekem a Battle Royale - PUBG és Fortnite vonal még hiányzik a témához és mellékszálon a sport játékok előretörését is érdemes lenne megemlíteni.
    0 0 Válasz
    • Ben 3 hónapja imatyas
      Fontos része a BR az évtizednek, de a stlíus inkább a küövetkező évtizedet határozza majd meg véleményem szerint
      1 0 Válasz
      • imatyas 3 hónapja Ben
        E logika alapján az FPS-t és az RTS-t ki is hagyhattad volna, mert azok meg a korábbi évtized meghatározó játék stílus. :)
        0 0 Válasz
      • imatyas 3 hónapja Ben
        Hozzáteszem ebben az évtizedben 2018-2019 a Battle Royale volt a legnagyobb őrület és ennek (jobban mondva a Fortnite) hatására nagyon sok fiatal és szülő találkozott az e-sport fogalmával...
        0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?