Hirdetés

GeT_RiGhT és Fallen a B Site-ra fogad az ESL és a FACEIT küzdelmében

Los Angeles ad majd otthont a márciusban debütáló ligának és már az első 6 résztvevő csapat kiléte is ismert!

Hirdetés

Miután az ESL bejelentette, hogy kiket várnak a Pro League-ben, megvannak az első elköteleződők a FACEIT új ligája, a B Site mellett is. Az ESPN értesülései szerint 6 csapat biztosan be fogja fizetni a fejenként 2 millió dolláros "részvételi" díjat, amivel együtt résztulajdonosokká válnak, így a befolyó bevételekből is részesednek majd. Szerintünk a B Site a legfontosabb lépés a CS:GO e-sport fejlesztésében, amit minden lehetséges eszközzel támogatni kell.

Első B Site csapatok

Cloud9 (Sonic, JT, flpppy, motm, oSee)

Gen.G (BnTeT, daps, autimatic, koosta, s0m)

Dignitas (f0rest, GeT_RiGhT, Xizt, friberg, hallzerk)

MiBR (Fallen, kNgV-, fer, TACO, meyern)

MAD Lions (Hunden, Bubzkji, acoR, sjuush, roeJ)

CR4ZY (c0ntact Gaming) (LETN1, EspiranTo, ottoNd, SHiPZ, emi)

Tekintve, hogy eredetileg 12 csapattal akarták elindítani a B Site-ot még jócskán lesz dolga a FACEIT-nek, hogy feltöltsék a ligájukat. A verseny márciusban indulna, feltehetően 5-6 hétig tart egy szezon és Los Angeles-ben folyik majd az offline küzdelem.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?