Vuhan a koronavírus miatt lett ismert, pedig sokat köszönhet neki az e-sport is

Vuhan a koronavírus miatt lett ismert, pedig sokat köszönhet neki az e-sport is

Egy kínai újságíró megelégelte, hogy Vuhan területét jelenleg halálzónának tartja a világ, így beszámolt arról, hogy mit is kapott tőle az e-sport.

Az elmúlt hetek egyértelműen legfelkapottabb témája a Kínában és Kínából terjedő koronavírus, ami ellen most már az egész világ védekezik. Biztonsági okokból számos helyen karantént rendeltek el, Vuhan térségét egy az egyben lezárták, a szervezők pedig sorra mondják vissza a globális e-sport versenyeket. Lassan már a másik kezünket is elő kell vegyük, hogy megszámoljuk ezen versenyek számát; a kínai LoL ligák, az LPL és az LDL határozatlan ideig szünetelnek, a PUBG Global Series: Berlin szintén csúszik, a következő CS:GO Major felett is gyülekeznek a felhők, valamint a League of Legends idei MSI eseménye sem tisztázott még.

Van, aki úgy érezheti, hogy az egész koronavírus egy túlzott médiafelhajtás, és csak túlreagálják, előbbi pedig talán igaz is, a szükséges óvintézkedéseket azonban nem szabad lenézni. Egy vírus terjedését nem lehet félvállról venni, még akkor sem, hogyha a halálozási aránya alacsony.

A koronavírus Vuhan és környékén terjedt el igazán, az idő alatt pedig, amíg a hatóságok megtették az első lépéseket, lezárásokat, páran széthordhatták a világban. A helyzetet súlyosbította, hogy a koronavírus holdújév ünnepekor kezdett tetézni, amikor is a családok újra egyesülnek, ez voltaképp annyira fontos ünnep számukra, mint a nyugati országok lakóinak a karácsony.

Vuhan azonban más miatt is szerepelhetne a térképen, Hongyu Chen meséli el, hogy mi mindent tett hozzá Vuhan és környéke az e-sportiparhoz.

Világsztárok a tartományból

Kína esetében Sanghajt tartják az e-sport fellegvárának, ám mint sok más terület esetében, az e-sport is fokozatosan fejlődött, és valójában az olyan kisebb városok is fontos szereplői voltak ennek a kialakulásnak, mint Chengdu, Chongqing, Xi’an, Hunan és Vuhan. Vuhan a Hubei tartomány része, néhány, európai rajongó számára is ismerős profi játékos pedig itt született. Az egyikük Clearlove, akit az első, hivatalosan is regisztrált LPL játékosként tartanak számon, többszörös LPL dobogós volt, jelenleg pedig az Edward Gaming vezetőedzője. Clearlove az LPL 2020-as promó videójának végén is feltűnik.

A következő név talán még inkább ismerős lehet, az adc legenda, Uzi a Vuhanhoz közeli Yichangban látta meg a napvilágot, és derekasan ki is veszi a részét a vírus elleni harcban, 20 ezer egészségügyi maszkot fizetett ki a yichangi kórháznak.

Minden bizonnyal Jackylove neve sem ismeretlen, ő az a Jackylove, aki 2018-ban az Invictus Gaming színeiben megnyerte a League of Legends világbajnokságot, az IG Kai'sa skin speciel neki köszönhető. Az IG sztárja Huanggang területén született, ami kifejezetten közel található Vuhanhoz.

Kitekintve a League of Legends berkeiből, ott van XiaOt, korábbi StarCraft Brood War, StarCraft II, Warcraft III, Dota és HoTS profi, aki többek között az Invictus Gaming vezérigazgatója is volt egy időben, jelenleg pedig a Vuhan központú eStar Gaming szervezet életét igazgatja. XiaOt egy igazi legenda Kínában, aki számos játékban volt képes a csúcsra törni, sőt, amikor az Invictus Gaming vezetője lett, e-sportoló pályafutását továbbra sem fejezte be, hanem ugyanúgy ott volt a Dota, a StaCraft II és a HoTS élvonalában. XiaOt az IG-s karrierje után létrehozta saját csapatát, az eStar Gaminget, akikkel hamar meg is nyerték a Honor of Kings mobiljáték világbajnokságát, és 1,9 millió dollárt vittek haza Vuhanba. 2019 decemberében bejelentették, hogy az eStar csatlakozik az LPL-hez, mint a liga 17. csapata, és már a 2020-as tavaszi szezonban pályára lépnek, ez viszont a jól ismert okok miatt egyelőre elmaradt. A helyzet minél hatékonyabb kezelésére, XiaOt 60 ezer egészségügyi maszkot, és 10 ezer gumikesztyűt térített meg a vuhani kórházak számára.

Streaming területén is lehet egy s mást Vuhan javára írni, az elmúlt években hatalmas verseny volt a kínai streaming platformok körében, végül ebből a mezőnyből három név emelkedett ki, amelyeket a leginkább követik a kínai nézők: a Douyu, a Huya és a Panda TV. A három közül a Douyu vuhani székhelyű, értékét pedig nagyjából 1 milliárd dollárra becsülik. Abszolút említésre érdemes információ, hogy a Douyu 1,45 millió, a Huva pedig 1 millió dollárt utalt át a vuhani jótékonysági szervezeteknek.

League of Legends világbajnokság

A több világhírű profi játékoson felül Vuhan egyszer otthont adott a LoL legnagyobb eseményének is, 2017-ben ebben a városban tartották meg a világbajnokság csoportköreit.

Hongyu Chent idézve: "A koronavírus kitörése erősen negatív hatást gyakorolt Kína gazdaságára, ideértve az e-sportot is. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kínai e-sportipar sikeréhez Vuhan is nagyban hozzájárult."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - GPS-nyomkövetővel a család biztonságáért (x)

Mobiltelefonok, tabletek, okosórák - egyre több olyan eszköz jelenik meg, amely a számítástechnikát apró, mobil formában teszi elérhetővé, hogy aztán megkönnyítse és biztonságosabbá tegye a mindennapi életünket.

Üzlet - Ezért vagyunk oda még felnőttként is a kisautókért (X)

A kisautók a gyerekek kedvenc játékai közé tartoznak. Azonban sok felnőtt szívében is különleges helyet foglalnak el. Sokan közülünk emlékeznek arra, hogy milyen örömmel játszottunk ezekkel a szépen kidolgozott játékokkal, és hogy mennyire büszkék voltunk a gyűjteményükre.