Hirdetés

Osztályozó kupa döntő és pontgyűjtés a hétvégi közvetítésben!

Kiderül, hogy melyik 4 csapat csatlakozhat a K&H MNEB CS:GO alapszakaszához!

Hirdetés

Elérkezett a pillanat, hétvégén kiderül, hogy melyik 4 csapat fog csatlakozni a K&H MNEB CS:GO második szezonjának alapszakaszához a Salamander, a Volgare, a GIWU és Genesis Gaming mellé, hogy megküzdjenek a több mint 3 millió forintos díjazásért.

A hétvégi Osztályozó kupában double-elimination lebonyolítású ágrajzban küzdenek a résztvevők, elsőként egy best-of-1-es szétlövéses fordulóval. Tehát az első vereség után még mindig van lehetősége a csapatoknak bizonyítani, hiszen alsó ágról is be lehet jutni az alapszakaszba! A nyertesek a felső ágon folytatják és végig Bo3-ban játszanak, míg alsó ágon az eső két fordulóig lesznek egy pályás összecsapások.

Az első párosítások a nyílt selejtezőkön elért eredmények alapján történt. Mivel az Orgless nyerte az első selejtezőt, a lucidreams pedig az utolsó lehetőség utolsó helyét csípte meg, ezért kerültek össze elsőként. 

A legnagyobb esélyesek

Az említett Orgless minden bizonnyal bekerül az alapszakaszba, hiszen felállásukat olyan játékosok alkotják, akik már az előző szezonban is kiemelt helyen végeztek. Tulajdonképpen az ex-HoP (később Gamerzone) felállást látjuk, itt van hussaR, blaZe, crazyd33R, arbie, és crk. Nem féltjük őket, az egyik spotot fixen behúzzák!

Gabessonék kikerültek a Budapest Five-ból, így most a Youngsternek kell bizonyítani! A srácok megjárták együtt Svájcot, emellett pedig elég aktívak a különböző online versenyekben is. Valódi csapattá szeretnének kovácsolódni és ez a törekvés, igyekezet meglátszik az eredményeiken is. Lehet esélyük arra, hogy behúzzák az egyik spotot.

A KmK (avagy NeedMoreDM) komoly veteránokat vonultat fel. Itt van bzt, gejmzilla, Mustang, remaiN és Tigene is a felállásban. Meglepő volna, ha ilyen tapasztalattal rendelkező játékosok (még ha csak mixben is játszanak) nem jutnának be.

Az utolsó helyért több csapat is bejelentkezhet. Ilyen a LvL Up, a TolóPeek, a Nectrotic és a Forintosok. Ha nem is pont ebben a sorrendben, de meglepődnénk, ha nem a leírt nevek közül kerülne ki a 4 legjobb.

Magyar közvetítés és pontszerzés

A nézői élmény fokozása kedvéért egész hétvégén lehet pontokat gyűjteni, amennyiben az esport1.hu oldalán nézitek a streamet. Egy percnyi tartalomfogyasztásért egy pontot szerezhettek, ám ha ezen felül is gyűjtenétek még, akkor ebben a cikkben találtok erről bővebb információkat.

A megszerzett pontokat pedig már fel is használhatjátok a piacunkon! Mindehhez természetesen küldetést is felvehettek a hétvégén, ám ezzel kapcsolatban később közlünk információkat, a ti dolgotok, hogy serényen figyeljétek az oldalunkat!

Szombaton EZEN a linken, vasárnap pedig ITT keressétek a közvetítések 14:00-tól! Akik pedig kommentálásukkal emelnek a műsor színvonalán, Katona "Stricken" Patrik és Maros "leszklareN" Gergő lesznek. Tartsatok velünk!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
8 db hozzászólás
  • orobeRto 3 hónapja
    GLHF az indulóknak! ;)
    1 0 Válasz
  • JazzyKoala 3 hónapja
    Hajrá!
    0 0 Válasz
  • Awarestor 3 hónapja
    glhf
    0 0 Válasz
  • Awarestor 3 hónapja
    hajrá
    0 0 Válasz
  • Bencikuci 3 hónapja
    Hajrá!
    0 0 Válasz
  • M3se 3 hónapja
    hajrá
    0 0 Válasz
  • TW1GL 3 hónapja
    Hajrá
    0 0 Válasz
  • RepasUr 3 hónapja
    Hajrá Tigci
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?