Ugyanúgy a csúcson, 2019-ben is az Ország Boltja a Konzolvilág

Ugyanúgy a csúcson, 2019-ben is az Ország Boltja a Konzolvilág

Játékok kategóriában, népszerűségben továbbra is verhetetlen az ország legnagyobb videojátékbolt-hálózata.

Az Ország Boltja díjat minden év elején kiosztják, és a boltok, áruházak előző évi teljesítményét, értékeléseit veszik figyelembe a zsűrizés idején. A verseny három részből áll; vannak a minőséget jutalmazó díjak, a népszerűséget jutalmazó díjak, illetven van az Ország Boltja fődíj.

Az eredmények az internetező közösség szavazatai, valamint a valós fogyasztók vásárlás utáni értékelései segítségével állnak össze.

2019-ben a Konzolvilág ismét felkerült a díjazottak listájára, Játékok kategóriában a Népszerűségi versenyen elhozták az első helyet.

Az üzlethálózat immáron negyedik alkalommal zsebeli be a díjat, ugyanis 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is felállhattak a dobogó legfelső fokára. Gratulálunk a Konzolvilág teljes csapatának!

Tipp

Ha esetleg nem tudtál róla, akkor érdemes ellátogatni az Esport1 Piacra, ugyanis E1 pontokért cserébe 10%-os Konzolvilág kedvezménykupont válthatsz ki, amit több száz termék vásárlására felhasználhatsz a Konzolvilág webáruházában és üzleteiben!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Az energetikai felülvizsgálat jelentősége

A modern vállalatok és intézmények számára az energetikai hatékonyság stratégiai előnyt és fenntarthatósági lépést is kínál. Egy 2020-as kormányrendelet alapján mindazok az energetikai rendszerek, amelyek 2022. január 1. előtt lettek üzembe helyezve és meghaladják a 70 kW-os teljesítményt, kötelező energetikai felülvizsgálaton kell, hogy átesnek.

Üzlet - Az otthoni manikűr új korszakának hajnala

Egy sokak által áhított megjelenés része lehet a gondosan ápolt kéz, de a mindennapok sodrásában nem mindig könnyű beiktatni egy szalonlátogatást, ráadásul az anyagi terhek is mérlegelendők. Manapság azonban szerencsére léteznek alternatív megoldások, amelyek megkönnyítik az életünket, és lehetővé teszik, hogy otthon is pazar eredményeket érjünk el.

Közvetítések