Hirdetés

Isten éltesse az igazi Legendát!

Legends never Die - ma ünnepli születésnapját Török "KODIAK" Balázs.

Hirdetés

41 éves KODIAK, a magyar Legenda, aki csapataival beírta magát a 2000-es évek elején a CS nagykönyvébe és azóta is a magyar e-sport minél magasabb szintre emelésén dolgozik. Innen is Boldog Születésnapot kíván neki az esport1.hu teljes szerkesztősége!

A fiatalabb korosztály talán már csak a PUBG-ből ismeri Kodit, hiszen Twitchen és versenyeken is már főleg a BR koronázatlan királyával foglalkozik. Mellette persze a Legion Honvéd E-sport Akadémián edzi a magyar e-sport utánpótlást. Tavaly még a K&H MNEB PUBG versenyén is részt vetta Flank csapatával, ám sajnálatos módon idén már nem indult egyik megmérettetésen sem. Ugyanebben az évben pedig megkapta az Életműdíjat a K&H Év E-sportolója díjátadón! Ezúton is gratulálunk neki!

Mielőtt azonban rájött volna a világra a Battle Royale láz, KODIAK a profi CS-ben lett ismert, ráadásul nemzetközi szinten is. 2001-2002-ben a FoP-pal (Face of Power) gyakorlatilag uralták a magyar mezőnyt és a WCG-n, az e-sport világbajnokságnak is nevezett versenyen 2002-ben és 2005-ben is remek eredményeket tudtak elérni. 2002-ben az akkori legeredményesebb amerikai csapatot is sikerült megverniük, a 3D egyedül a FoP-tól kapott ki a csoportkörben.

Rá három évre a legjobb 8 között volt a csapat a WCG-n, 2006-ban pedig 4. helyezést sikerült elérniük az Európa bajnokságon. Ezeket az eredményeket már Counter-Strike: Source-ban az Ancients csapatával sikerült elérni. A magyar közösség viszont egyre inkább kezdett szétesni, a CS:S pedig nem nyerte el sokak tetszését. Karrierje során a legeredményesebb játékosok közé tudta belőni magát, 26 megszerzett érméből 18 arany. A CS:GO-s időszakot pedig nem is igazán kell magyaráznom, köszönhetően a YouTube-nak és persze Kodi töretlen munkájának egy egész generáció nőhetett fel az oktató videóin, ma pedig még mindig sokan követik a Legendát Twitchen és YouTube-on egyaránt.

a 3D verő FoP 2002-ben, KODIAK,Tetris, Pred4, DoZeR, MorTe

Persze ezzel éppen hogy csak belekóstoltunk a teljes KODIAK történelembe, aki kíváncsi a teljes karrierjének történetére egészen onnantól, hogy öccse hatására nézte meg mi is az a Counter-Strike, annak ajánlom Kodi saját írását, ahol mindenről részletesen beszámol.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
2 db hozzászólás
  • Vella 2 hónapja
    wp
    0 0 Válasz
  • Elite 2 hónapja
    Kodi padot ide
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?