Könnyen lehet, hogy új szurkolhatunk a Majorön a fnaticnak vagy akár a NiP-nek is.
A hétvégén lezajlott az ESL One: Rio Major európai Minorjának zárt selejtezője, ahol 16 csapat küzdött meg a 8 továbbjutást érő helyért. A svéd csapatok szinte elkaphatatlanok voltak, de voltak olyan győzelmek is, amikre már kevésbé számítottunk.
Az első napon szinte minden a papírforma szerint alakult. A legnagyobb nevek nem találtak legyőzőre a felső ágon és két meccs után tovább is lőtték magukat a Minorra. A fnatic, a complexity, a Heretics és a NiP mellett további négy hely volt kiadó, amikre többek között olyan csapatok álltak sorban, mint a BIG, az OG, a Movistar Riders vagy éppen a Dignitas.
Sokkal inkább az OG és az a MAD Lions, aki végül nem tudott részt venni a versenyen. Persze fiatal csapat még az OG és még mindig úgy néz ki sokaknak, mintha véletlenszerűen válogatták volna össze a játékosokat, de a Minort azért sokan odaadták nekik. Nem állt még össze ez a csapat, ezt nagyon lehetett látni a játékukon. Pontatlanok, rendezetlenek voltak, és gyakorlatilag bármilyen pályán alul tudtak maradni ellenfelükkel szemben. Rióban így már biztosan nem látjuk majd őket, az év további részére viszont még bőven összekaphatják magukat.
Kár, hogy így alakult a dánok számára. A tavalyi V4 FSF óta szárnyalt az ötös, karnyújtásnyira kerültek a HLTV top 10-es listájától és bár utólag fölösleges ezen rágódni, minden esélyük meg lett volna arra, hogy akár a Majorre is kijussanak.
Az európai Minoron tehát a következő csapatok vehetnek részt:
- fnatic
- Dignitas
- GODSENT
- NiP
- Heretics
- Copenhagen Flmaes
- Movistar Riders
- Complexity
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!