Két új tárgy érkezett a Fortnite-ba, bemutatkozik a Kingsman Umbrella és a Crash Pad

A v12.30-as Fortnite frissítéssel igazán hasznos tárgyak kerültek be a játékba.

Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy az elmúlt időszak egyik legígéretesebb Fortnite frissítése futott be ma reggel, a v12.30 remek tárgyakat hozott el a játék számára, és persze remek skinek is akadnak benne.

Nézzük is meg, hogy milyen tárgyakról van szó!

Crash Pad

A Crash Pad egy eldobható tárgy, ami a talajjal érintkezve egy olyan elemet hoz létre, amely felfogja a zuhanást, visszalöki a játékost, valamint felruházza azzal az effekttel, amivel nem kaphatunk fall damage-et. Lényegében egy felturbózott Bounce Padról beszélhetünk, ám van egykét különbség:

  • A Crash Pad eldobható, tehát nagy magasságból is elhelyezhetjük, míg a Bounce Pad csapdaként működött
  • Az eddigi videók alapján erősebb az általa kapott löket
  • Vízre is letehető

Kingsman Umbrella

Egy vérbeli ügynök eszközt kaptunk ezen esernyő képében, aki látta a Kingsman filmeket, annak egyértelmű lehet az eredete. A Kingsman Umbrella egy kifejezetten sokoldalú eszköz, a következő dolgokat tudja:

  • Melee fegyver
  • Levédhetjük vele az ellenfelek lövéseit, támadásait
  • Egy minimális ideig repülhetünk vele, mintha csak a gliderünk lenne. Hamar összecsuklik, viszont többször is kinyitható, így ha van esernyőnk Crash Padra nem lesz szükség
  • Rövid feltöltés után előretörhetünk vele
  • Legendary ritkaságú, tehát több is van belőle a pályán

Végül pedig Deadpoolhoz is előkerült egy neki dedikált pisztoly, erről azonban túl sok információ még nem elérhető.

Nektek hogy tetszenek az új tárgyak?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!