Lecsúsztak a svédek trónról, ismét az Astralis uralja a meglehetősen kiszámíthatatlan mezőnyt

Annyira kiszámíthatatlan most a mezőny az ESL One: Road to Rio alatt, hogy ezentúl minden héten trónfosztás lesz majd?

Múlthéten számoltunk be arról, hogy bár továbbra is egy skandináv csapat uralja a HLTV ranglistáját, az már nem az Astralis, hanem a fnatic. Úgy látszik ez egyfajta átokként hatott a svéd csapatra, hiszen azóta háromból két meccsüket is elveszítették.

Ezzel le is csúsztak a HLTV ranglistájának elejéről, az első helyen újra az Astralis áll, igaz minimális az előnyük a többi csapat előtt. Az első húsz csapat között nem is történt nagy változás, a FaZe tudott egy helyet javítani, míg a Cloud9 négyet is, a top 30 utolsó tízes fogatjához érve viszont már azt látjuk, hogy ott az Envy. Az az Envy aki bár elég szedett-vedettnek tűnik, az ESL One: Road to Rio amerikai mezőnyében szépen teljesítenek.
A ranglista algoritmusának pontos működését egyébként még a mai napig sem tudjuk. A HLTV persze közöl néhány sornyi információt, de azok közel sem adnak választ a néha furcsa helyezésekre egyes csapatoknál. Hogy lehet például az, hogy az a Na'Vi, aki pár napja a felemás EPL 11. után elverte az Espada csapatát, majd 0-2-es aránnyal kikapott a Virtus.protól, nemhogy nem esett lejjebb, de még növelni is tudta a pontjai számát? 

a HLTV top 10-es listája

De furcsálhatnánk azt is, hogy a Liquid is csak egyetlen pontot veszített miután háromból két mérkőzést elbukott, ahogy az EG csapata is rossz formában van, a HLTV szerint mégis erősödtek. Egyre inkább kezdjük azt érezni, hogy az ESL saját ranglistája reálisabb képet ad a profi mezőny jelenlegi erőviszonyáról. Ott első ránézésre kevesebbet számítanak a hétről hétre zajló meccsek, sokkal inkább nyomja a mérleg nyelvét a folyamatos, stabil teljesítmény, az esetleges hanyatlás vagy a töretlen fejlődés.

az ESL top 10-es listája

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted a HLTV vagy az ESL ranglistája fest reálisabb képet az első 10 csapat sorrendjéről?

  • 27 %
  • 50 %
  • 23 %