Midas egy újfajta vihart teremtett a Fortnite számára - The Device event

Midas egy újfajta vihart teremtett a Fortnite számára - The Device event

A DoomsDay Device működésbe lépett, és megtörtént végre az az esemény, amire sok-sok hetet vártunk.

Ezúttal az Epic Games nem tolta el, a The Device névre keresztelt esemény megtörtént, és alaposan megváltoztatta a Fortnite pályának megjelenését. Ezúttal viszont nem a klasszikus módon, nem dőltek össze épületek -az Agency-t leszámítva- (még), hanem... nos a vihar megjelenése egy "kicsit" markánsabb lett.

Az esemény visszanézhető az alábbi videóban, lejjebb pedig szövegesen, képesen is összefoglaljuk nektek a lényeget.

Valamivel 20 óra után a DoomsDay Device működésbe lépett, hatalmas energiaoszlopok emelkedtek ki az eddig rejtélyes csapóajtókból, majd maga az eszköz is megjelent, kiemelkedése közben pedig megtépázta az Agency épületét.



Természetesen az eszköz bekapcsolt, és elkezdte manipulálni a vihart, aminek az lett az eredménye, hogy az hol távolodott, hol közeledett.



Közben teleportálgattunk is egy kicsit, feltehetően az Agency egy titkos irodájában landoltunk, ahol ügynök Jonesy telefonhívását hallgathattuk ki az eszköz működésével kapcsolatban.

Közben a DoomsDay Device meghibásodott, a játékosoknak a kijelzője eltorzult.

Egy újabb teleportálást követően pedig kiderült, hogy valóban félre ment valami, ugyanis a következő látvány fogadta a játékosokat.


Az óceán teljesen körülvette az Agency épületét, de ez nem simán víz, a viharral mozog folyamatosan.

Bizony a normál mérkőzéseken is már látható.

Árvíz tehát egyelőre még nem lett, azonban minden esély megvan arra, hogy ez a giga cunami lecsattanjon a pályára, ellepve ezzel mindent. De ez valószínűleg csak két nap múlva, a harmadik szezon indulásakor derül ki.

Neked hogy tetszett az event?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked hogy tetszett az event?

  • 58 %
  • 29 %
  • 13 %