Győzelemmel kezdte meg szerepelést a BP5 a Home Sweet Home 7. hetebén

Győzelemmel kezdte meg szerepelést a BP5 a Home Sweet Home 7. hetebén

Ha szorosan is, de elkaptuk a Nordavind csapatát, ráadásul a legjobb pályájukon.

Mindenkit meglepett a hír, hogy miután Aaron kispadra került a Salamandernél, a csapat többi része aláírt a Budapest Five-nál. Torzsi, bodito, coolio, kory és flash most már BP5 színekben játszanak, többek között a Home Sweet Home hetedik hetében is, ahol első ellenfelük a Nordavind volt.

Az a Nordavind, akik bár hosszú ideje próbálkoznak, a legtöbbször valamilyen dán, norvég mix felállással, azt a bizonyos plusz egy lépést nem tudták még megtenni. Pedig ha ránézünk a játékosokra, akkor nem egy ismerős nevet látunk. TENZKI korábban a Dignitasban is játszott, NaToSaphiX megfordult már a Sprout, majd a Heroic csapatában is, HS és H4RR3 mellett pedig ott van az a cromen, aki 2018-ban a FaZe-zel megnyerte az ESL One: Belo Horizonte versenyét is.

Ellenük kellett ma bizonyítania koryéknak, az A csoport Bo1-es nyitómérkőzésén. A pályaválasztás nem alakult túl jól számunkra. Ahogy az várható volt, Traint és Nuke-ot azonnal tiltotta a Nordavind, végül pedig mi dönthettük el, hogy Mirage-ra vagy Infernora visszük a meccset.

Mirage lett az összecsapás helyszíne, ahol cromenék olyan csapatokat is elkaptak a közelmúltban, mint az AGO, a GamerLegion vagy a Movistar Riders. A statisztika egyértelműen a Nordavindnek kedvezett, ennek ellenére a BP5 kezdte jobban a meccset. Magabiztosan húzták be a pisztolykört védekezőként, és bár később beszúrt egy-egy kört a Nordavind, az mind valamelyik játékosuk egyéni megmozdulásának volt köszönhető, nem pedig az összehangolt támadásaiknak.

Flashék védelme szinte áthatolhatatlan volt, de még ha sikerült is élesíteni a bombát a Nordavindnek, a retake mindig pontos és precíz volt. 10-5-re nyertük meg a félidőt, ami különösen jó részeredmény volt, hiszen cromenék leginkább T-ben erősek Mirage-on. Pár perc leforgása alatt mégis sikerült megduplázniuk köreik számát, 12-10-ig tudtak felzárkózni boditoékra, később pedig az egyenlítés is összejött nekik. 

13-13-ról kellett magunkhoz térni és visszaszerezni az előnyünket. A 27. körön múlt minden, kiürült a BP5 bankja, de szerencsére sikerült megnyernünk a kört és belekergetnünk ellenfelünket a force vásárlásba. Könnyedén szereztük meg a 15. körünket, majd a pisztolyok ellen a meccset is sikerült behúznunk 16-13-as végeredménnyel.

a Home Sweet Home hetedik hetének A csoportja (forrás: hltv.org)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!