Hirdetés

Megérkezett a nyár a Fortnite-ba is, indul a Summer Splash esemény

Kisebb hype-pal ugyan, mint tavaly, de azért most is elérkezett a nyári esemény ideje, és szerencsére nem csak skinekkel készül az Epic.

Hirdetés

Tavaly nyáron egy igen rendhagyó, két hetes eseménnyel, a 14 days of Summerrel készültek a Fortnite fejlesztői, ekkor ugyanis az Epic irodája bezárt, és mindenki elment szabadságra, a játékosoknak pedig itt hagytak egy zsák tartalmat. A 14 nap során számos jutalmat lehetett bezsebelni, folyamatosan érkeztek a jobbnál jobb játékmódok, illetve minden nap volt egy ideiglenesen unvaultolt fegyver is. Nos, ez a nyár sem fog elmúlni event nélkül, de egyelőre úgy tűnik, hogy ennyi minden most nem vár a játékosokra.

Az Epic Games nemrég bejelentette a Summer Splash eseményt, amely első sorban LTM-ekre fog épülni.

Mostantól egészen a harmadik szezon végéig sokak által kedvelt LTM-ek fognak cserélődni, mint például a Fog of War (régi nevén Sneaky Silencers), Close Encounters, Unvaulted, Catch!, illetve érkeznek majd újak is, viszont az eddig ismertekben is lesz egy-két újdonság. Skinek terén is lesz kínálat, ide is visszatérnek olyan közkedvelt figurák, mint Summer Drift, vagy Beach Bomber, de lesznek természetesen friss darabok is.


Az esemény már elkezdődött, jelenleg a One Shot játékmódba vethetitek bele magatokat, az első nyári outfit pedig Surf Witch!

Jó játékot mindenkinek!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
8 db hozzászólás
  • hun_hetek 3 napja
    Nagyon király lett
    0 0 Válasz
  • Fr33dl1n3 3 napja
    Surf Witch. Remélem a hazai strandokon is marad ez a divat.
    0 0 Válasz
  • 9Albin9 3 napja
    Legjobb
    0 0 Válasz
  • Danee231 3 napja
    0 0 Válasz
  • DeadBySunrisee 3 napja
    ,
    0 0 Válasz
  • Vike 3 napja
    Jó.
    0 0 Válasz
  • Zeusz0 3 napja
    ,
    0 0 Válasz
  • Gamerpro2006 12 órája
    Nagyon jó most a solid gold!
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?