Hirdetés

Augusztusban bemutathatják az olcsóbb Xbox Series S konzolt

A Project Lockhart kódnév alatt futó konzol ismét feltűnt az interneten.

Hirdetés

A konzolháború már most zajlik, pedig még egyik új generációs eszköz sem jelent meg hivatalosan. A Microsoft és a Sony minden követ megmozgat, hogy a különböző vastagságú pénztárcával rendelkező gamerek is megtalálják azokat az alternatívákat, amelyek jó szolgálatot tehetnek a következő években. A konzolváltozatok terén egyelőre a PlayStation 5 vezet, amiből hivatalosan is bemutatták már a lemezjátszó nélküli, teljesen digitális verziót.

Nem kell azonban félteni a Microsoftot sem, mivel az Xbox Series X-et már a nagyközönség elé tárták és gőzerővel dolgoznak azon, hogy egy olcsóbb modell is elkészülhessen, ami hardveresen lehet nem éri el az X változatot, de jelentősen kedvezőbb konstrukcióban megvásárolható lesz a játékosok számára. A pletykák szerint ezt az Xbox Series S-t augusztusban bemutathatják, ami a várakozásoknak megfelelően lemezt nem tud majd befogadni és a számítási teljesítménye sem éri majd el a "nagy testvérét". Ez játékokra fordítva azt jelenti, hogy a 4K-s felbontást el kell felejteni, de az 1080p papíron nem okozhat neki problémát.

Akik azért aggódnának, hogy nem is lehet majd futtatni az olcsóbb konzolon a legjobb címeket, azoknak egy megnyugtató hírrel szolgált a Microsoft. A Series S és Series X pontosan ugyanazokat a játékszoftvereket tudja majd kivetíteni a képernyőkre, vagyis azok számára, akik olcsóbb, de mégis új generációs Xboxot keresnek, azoknak tökéletes választás lehet a Series S.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
2 db hozzászólás
  • hun_hetek 30 napja
    Én ha vennék új konzolt ps5-öt vennék
    0 0 Válasz
  • Solidly 6 napja
    kíváncsi leszek milyen lesz a ps5
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés