Egyre nyitottabbak a sportszövetségek a VR e-sportra

Egyre nyitottabbak a sportszövetségek a VR e-sportra

Az NVESZ konferenciáján helyet kapott a VR is, a sportágak hazai képviselői megvitatták, hogy mit hozhat ilyen téren a jövő.

A sportok és az e-sportok közötti párhuzamról a mai napig folynak a viták. Hiába igényel rengeteg gyakorlást, technikai érzéket, ügyességet, türelmet, fegyelmet, kitartást az e-sport is, sokan nem tekintenek rá valódi sportként, hiszen a játékosok ülnek. Ebben az örökös "vitában", fontos szerepet kapnak a VR e-sport játékok, ugyanis a küzdelem még mindig a digitális térben zajlik, viszont valós fizikai mozgást igényel a résztvevőktől.

A VR technológia egy nagyon érdekes irány, és egyértelműen a jövő részét képezi, viszont elsősorban az ára miatt még nem annyira sikerült elterjednie. Ettől függetlenül már Magyarországon is van egy szervezet, a Linkup VR E-sport Egyesület, melynek célja, hogy magyar VR e-sportolókat neveljen ki, illetve népszerűsítse ezt a különleges területet.

Nemrég a Nemzeti Versenysport Szövetség tartott egy konferenciát a digitális sportokról, ahol többek között közelebbről is megismerhették a VR világ adta lehetőségeket.

Az eseményen jelen volt például a Magyar Amerikai Futball Szövetség képviselője, a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség küldötte, illetve a Magyar Tradicionális Kung-Fu és Wushu Szakszövetség elnöke is. Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke a következőképpen foglalta össze a VR sportklubokban való felhasználását:

"Számunkra, akik a digitális sportok, elektronikus sportok világában vagyunk, egy lehetőség arra, hogy azokat a digitális megoldásokat, amiket alkalmazunk a versenyeink, aktivitásaink során, valahogy átadjuk, új út keresési lehetőségként megmutassuk a hagyományos sportvilágnak, hogy ilyen formában szimbiózisban tudjon élni a két terület."

A konferencia során számos szövetség illetékese fejtette ki álláspontját a VR-ban rejlő lehetőségekkel kapcsolatban, a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség oktatási referense, Tanács Gábor kifejezetten nagy potenciált lát ebben a műfajban, ugyanis a sportlövészet a valóéletben egy nagyon szigorú szabályok között zajló, költséges sportág. A lövészet alapból 14 éves kor alatt nem űzhető, afölött pedig folyamatos lőszer, lőtér, céltábla, utazási igénye van, amelyek mindegyikét ki tudná váltani a VR e-sport. A megfelelő körülmények megteremtésével a Dinamikus Lövészsport Szövetség mind a hat ága 90-95%-ban művelhető lenne a VR világban.

Nagy lehetőséget lát a VR-ban Kecskés Péter, a Magyar Golyósportok Szövetség elnöke is, ugyanis a konferencián látott pingpong szimuláció kifejezetten tetszett neki. Hasonlóan áll a kérdéshez Komáromy Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke is, aki elsősorban a bedobások gyakorlásában látja a legnagyobb lehetőségeket. Valódi horgászat közben rengeteg etetőanyag jut a vizekbe, egy virtuális gyakorlás során azonban akár több százszor is megismételhető lenne a gyakorlat következmények nélkül, ugyanis a kézre helyezett terhekkel szimulálható a szerelék valódi súlya.

Persze ne legyenek tévképzeteink, a VR nem minden sport űzésére alkalmas, illetve nem ad lehetőséget a maradéktalan gyakorlásra. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség szakvezetője, Bubb Ferenc a gravitáció erejének, valamint a valódi fogási felületek hiánya miatt nem érzi úgy, hogy a VR-nak nagy jövője lenne a hegymászás terén.

Noha a VR technológia továbbra is drága, tagadhatatlanul nagy jövő áll előtte.

Te próbáltál már valamilyen VR játékot, vagy VR sportot?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hialuronsav: Az ifjúság és a szépség megőrzésének kulcsa

Az elmúlt években a hialuronsav igazi forradalmat hozott a szépségiparba, véletlenül sem ok nélkül. Ezzel a komplex jellemzőkkel bíró anyaggal szinte mindenki találkozott már, aki valaha is érdeklődött az anti-aging kezelések iránt. De mitől lett a hialuronsav ennyire központi szereplő a szépség területén?

Üzlet - Az egészséges mosoly megőrzésének titkai: fókuszban a fogágybetegségek

Sokan csak akkor szembesülnek a fogágybetegségek jelentőségével, amikor már komoly problémák jelentkeznek. A fogászat egy olyan területe, a parodontológia, amely az íny és a fogakat körülvevő szövetek állapotának fenntartására koncentrál. Az ínygyulladások és a fogágybetegségek tünetmentesen alakulhatnak ki, és ha elhanyagolják, nemcsak a fogakra, hanem az általános egészségre is hatással lehetnek.

Üzlet - Az online időpontfoglalás jövője: hatékonyság és elégedettség

Manapság egy jól működő időpontfoglaló rendszer alapvető elvárás, különösen a szalonok és gyógyfürdők körében. Ezek az eszközök lehetőséget adnak, hogy az ügyfelek saját tempójuk szerint ütemezzék be szolgáltatásaikat, miközben a vállalkozások egyszerűen koordinálhatják foglalásaikat.

Közvetítések