A BIG a világ tetején! - Itt vannak a legfrissebb erőviszonyok

A BIG a világ tetején! - Itt vannak a legfrissebb erőviszonyok

2020 júliusában a BIG az első, az Astralis csak a tizedik helyet foglalja el. Erre ki mert volna fogadni?

Valószínűleg többen kinevették volna azt, aki az év elején azt mondta volna, hogy a nyár közepéhez érve nem a svéd, nem a francia és nem is a dán, hanem a német Counter-Strike lesz az uralkodó. Pedig július második hetét tapossuk és a BIG felért a HLTV ranglistájának a csúcsára!

Nézd a legizgalmasabb CS:GO meccseket az EsportGuru TV-n!

Pár héttel ezelőtt a DreamHack Masters Spring döntőjét húzták be 3-2-re a G2-val szemben, két napja pedig a cs_summit hatodik felvonását sikerült megnyerniük szintén 3-2-es arányban, szintén francia csapat ellen, csak ezúttal a Vitality volt a vereséget szenvedő fél. Egy-egy meccset leszámítva egyik eseményen sem találtak legyőzőre, így most joggal foglalhatták el a HLTV trónját. A top 10-ben nem mehetünk el szó nélkül az EG mellett sem, akik a summit NA divízióját nyerték meg és 5 helyet javítva a legjobb három közé lőtték be magukat az összesített ranglistán.
Az alsóbb szinteken is nagy mozgolódás volt. Rengeteg CIS csapat rontotta el eddigi helyezését, közülük a Spirit bukta a legtöbbet, öt helyet estek vissza. A cs_summiton mutatott meglepően jó játékuknak köszönhetően az OG, a Heroic és a GODSENT tudott sokat javítani, NBKék már a top 10-től sincsenek messzebbre egy karnyújtásnyinál.

Egy darabig most nem nagyon lesz mozgolódás. Tegnap óta megérdemelt szünetüket töltik a tier1 csapatok, a következő versenyük az ESL One: Köln lesz, augusztus végén.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!