Íme egy nagyobb kutatás, mely szerint a videójátékoktól nem leszünk erőszakosak

Nem sűrűn találkozni ilyen kijelentésekkel, de most egy elemzés szerint, mely több, mint 2 tucat másik tanulmányt vett alapul, az emberek nem lesznek erőszakosabbak a CoD, PUBG vagy GTA játékoktól.

Az elmúlt években, de lehet, hogy még korábbra kellene visszatekinteni, egyre többször került elő az a téma, hogy bizonyos tragédiák során az agresszió társítható a videójátékokhoz. Ez sok esetben két táborra bontotta az embereket, mert vannak, akik szerint jogos ez a felvetés, és előfordulnak olyan, akik nem értik egyáltalán a feltételezést sem. Persze nem ilyen egyszerű ezt kérdést megválaszolni, mindenesetre erre már tette kísérletet több ízben, és nem kevés tanulmány született már erről, de nincs kimondott igazság, de előfordul, hogy utalást tesznek rá, hogy a videójátékok nagyban felelősek lehetnek, főleg a fiatalok esetében. Most viszont a Massey Egyetem tudósai publikáltak egyet, amelyben mélyrehatóan utánanéztek a témának.

Nem kevesebb, mint 28 másik disszertációt olvastak át és hasonlították össze egymással, melyekben nem kevesebb, mint 21 ezernél is több fiatalt kérdeztek ki és vizsgáltak meg. Miután mindegyikkel végeztek, arra a konszenzusra jutottak, hogy egyáltalán semmiféle kapcsolat nincs az olyan kemény videójátékok, mint a GTA vagy a Call of Duty, esetleg Mortal Kombat, valamint az agresszivitás kialakulása között.

Azért nem árt figyelembe venni, hogy akadt a 28 között olyan írás, amely arról azért beszámolt, hogy a fegyverekkel kapcsolatos eseteknek azért lehet némi köze a videójátékok világához. Ehhez pedig egy igen egyedi kísérletet folytattak le. A vizsgálat során három csoportba sorolták a gyerekeket és leültették őket a Minecraft elé. Az egyik csoportnál bent hagyták az erőszakot és engedélyezett volt a lőfegyver is, a másikuknál csak kardokat lehetett találni, míg a harmadiknál kikapcsolták az erőszak opciót. Egy idő után a csoportokat átvezették egy másik szobába, ahol elrejtettek két hatástalanított lőfegyvert is a tárgyak között. Az ott eltelt idő alatt a játék közben arra lettek figyelmesek, hogy azok, akik a lőfegyveres Minecraftot tolták, azok gyakrabban szerettek volna játszani a pisztolyokkal.

"Noha a különbség nem elképesztően kiugró, mivel a lőfegyveres csoport 62 százaléka nyúlt a fegyverekhez, a kardos csoportban ez 52 százalék volt, míg a nem erőszakos Minecraftot játszók 44 százaléka fogta meg a pisztolyokat. "

Ez sem az agressziót vagy az arra való hajlamot mutatta ki, pusztán nagyob százalékkal okoznának maguknak vagy másoknak sebesülést egy véletlenül elől hagyott stukerrel balesetből. Persze ez meg alapvetően az Egyesült Államokra érvényes, hiszen ott különös fegyvertartási szokások és szabályok vannak érvényben, de még itt sem szabad arra következtetnünk, hogy az agresszió játszana szerepet az egyes eseteknél.

Sajnálatos módon többször volt már rá példa, hogy különösebb vizsgálat nélkül ilyenkor rögtön a videójátékokat hibáztatják. Viszont alaposabb utánajárás után azért szerencsére az is kiolvasható tudományos kutatásokból, hogy nem igazán okoz alapból agressziót a keményebb játékokkal való sok-sok óra eltöltése.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!