A héten ismét kapunk javítást, pár idegesítő hibára

A héten ismét kapunk javítást, pár idegesítő hibára

Apró, de annál idegesítőbb hibák kerülnek javításra, minden bizonnyal a holnapi frissítésben.

Az utóbbi hetekben gyakorlatilag minden arról szólt, hogy nemsokára jönnek az új autók és ezzel egy új korszak is kezdődik majd a játék életében. Folyamatosan jöttek a kiszivárgott dolgok, a frissítések miatt egyre több ehhez kapcsolódó dolog került be a játék fájlok közé, de az egész csak tolódott. Annyira, hogy nemrég kiderült, hogy a kocsikra még várhatunk sőt, az is benne van, hogy egy szezont is csúszik az egész.

Most viszont ismét rá nézhettünk a fejlesztők trello táblájára, amin láthatjuk, hogy a holnapi frissítés egyik központi eleme megint a bugfix lesz. Ezek alapján a következők kerülnek javításra.

  • Meccs közben az XP csík nem mindig működik megfelelően, nem mutatja például a szintlépést.
  • Az Ocean's Bottomless Chug Jug nem vehető fel abban az esetben, ha még töltődik és egy másik játékos dobta/ejtette el. Amint persze tele van, akkor újra felvehető, de addig nem.
  • A Frenzy Farm/The Yacht, top 25-ös küldetés nem működött

A fenti alapvetően játéktechnikai hibák mellett még javításra kerül egy másik glitch is, miszerint időről-időre egy kurzor jelenik meg a képernyőn, ha kontrollerrel játszunk.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések