Visszatérhetnek a Fortnite patch notes-ok, csak nem az Epic-nek köszönhetően

Visszatérhetnek a Fortnite patch notes-ok, csak nem az Epic-nek köszönhetően

Az egyik legismertebb leaker komoly projektbe vágott bele, és bizony elég jól áll vele.

2019 őszén mindenki lelkesen várta a Chapter 2 megérkezését. Az Epic Games a fekete lyuk eventtel marketingtörténelmet írt, a világ egy jelentős része azt figyelte, hogy mi lesz most a játékkal. Végül közel két napnyi várakozás után megérkeztünk az új világba, a játék pedig egy teljesen új érzetű Fortnite-tal kelt életre.

Azonban a temérdek újdonság mellett az Epic Games a játék egyik legalapvetőbb "szolgáltatását", a patch notes-okat is eltörölte, amivel eleinte nem kis zavart okoztak. Napokba telt mire a játékosok minden változtatást össze tudtak gyűjteni, a Chapter 2 legelején viszont érthető is volt, hogy húztak egy ilyet a fejlesztők, hiszen tényleg különleges élmény volt magunknak felfedezni az új világot. Most azonban már 2020 nyarát írjuk, a patch notes-ok viszont továbbra sem tértek vissza. Bizonyos kiemelt személyeknek szokott küldeni emailben az Epic egy rövid összefoglalót arról, hogy mit tartalmaz a frissítés, azonban ez is inkább marketinganyag, sejtelmes utalásokkal, konkrét információk nélkül.

Az egyik legismertebb leaker, HYPEX megelégelte ezt az állapotot, és nekivágott egy saját weboldal fejlesztésének, mely közvetlenül a Fortnite fájljai közül nyeri ki, és jeleníti meg a patch notes-ok klasszikus adatait.

Az oldal összehasonlítja a korábbi frissítést az újjal, így állítja össze a változások listáját. Sajnos még fejlesztés alatt áll, azonban ahogy az a videóban is látszódik, jól haladnak vele, reméljük, hogy minél hamarabb elérhetővé válik mindenki számára.

Neked hiányoznak a hivatalos Fortnite patch notes-ok?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked hiányoznak a Fortnite patch notes-ok?

  • 50 %
  • 13 %
  • 13 %
  • 25 %