Ingyen prémium tankot kapnak a veterán játékosok 2020-ban

Ingyen prémium tankot kapnak a veterán játékosok 2020-ban

A 2018-ban elindított megérdemelt jutalom esemény idén sem hagyja ingyen prémium tank nélkül a legelhivatottabb parancsnokokat.

A Wargaming 2018-ban indította el megérdemelt jutalom névre hallgató programját, amivel elsősorban azokat a játékosokat jutalmazzák, akik már hosszú évek óta kitartanak a World of Tanks mellett. Az első ilyen eseményen a T-50-2-t kapták meg a veteránok, majd a Super Hellcat landolt a garázsokban, idén pedig a Super Chaffee a kiválasztott.

A hetekben szuperteszten debütált Super Chaffee időzítése tökéletesen illeszkedik abba a 3-4 hónapos sémába, amit a Wargaming ilyen esetekben igyekszik követni, ugyanakkor a tényeges játékba kerülésére csak 2020 novemberében kerülhet sor. Továbbá az eddigiekhez hasonlóan egy 3D stílust is kapunk majd hozzá.

Mióta kell játszanod, hogy ingyen megkaphasd a tankot?

A T-50-2 esetében 4-5 éve kellett regisztrálnod a játékba, illetve legalább 6 éve kellett játszanod a stílusért, ahogy a Super Hellcat esetében is, tehát a stílus megszerzéséhez 2014-ben kellett elkezdened a WoT-ot, de magához a tankhoz az is elég, ha valamikor 2015-2016-ban regisztráltál.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.