A világelső BIG mérkőzésével indul a mai DreamHack Open Summer Twitchen

Több mint egy hónap után újra a profi CS:GO legjobb csapataié a főszerep!

Végre vége a szünetnek és a DreamHack megtöri a cs_summit 6 utáni csendet. Ma kezdődik a 2020-as DreamHack Open Summer, aminek európai mérkőzéseit Magyarországon az ESL és a DreamHack kizárólagos közvetítőpartnere, az Esport1 TV ad majd. Kezdésnek rögtön a világ legjobb csapatával.

BIG vs Endpoint

Mosolyogva legyintettünk egyet, amikor a BIG egymás után háromszor is a Home Sweet Home döntőjébe jutott (kettőt meg is nyertek), aztán félszemmel már jobban figyeltünk, amikor megnyerték a DreamHack Masters Spring európai divízióját. Az igazi megdöbbenés viszont akkor jött, amikor mindezt még egyszer meg tudták koronázni és ellentmondást nem tűrően megnyerték a cs_summit 6 EU versenyét is.

Egészen elképesztő a német csapat fejlődése, amiről egyébként volt alkalmunk kikérdezni a BIG irányítóját, tabseNt is. A BIG abszolút esélyesként kezdi meg a DH Open Summert, ahol első ellenfelük az Endpoint lesz.

Az ellen az Endpoint ellen, akik szintén szép eredményeket értek el a Home Sweet Home hetedik majd nyolcadik hetében is (második hely és győzelem), de az Eden Arena Malta Vibes második hetében is döntőbe jutottak. Májusban már karnyújtásnyira voltak a HLTV top30-tól, a 31. helyről sikerült visszacsúszniuk a jelenleg is elfoglalt 42-re. Szépen jön fel a brit többségű ötös, de a BIG ellen minden tudásukra szükségük lesz. A ma délután 1 órától kezdődő meccsüket ITT láthatjátok majd.

Heroic vs MAD Lions

Talán az egész verseny egyik legizgalmasabb meccséről beszélünk, ami rögtön az első napon megtörténik. Persze simán lehet olyan forgatókönyv is, hogy a két csapatnak lesz esélye a visszavágóra, de senki sem szeretné vereséggel kezdeni a 260 ezer dolláros DreamHack Open Summert.

A Mad Lions három játékosával még Budapesten is találkozhattatok tavaly a V4 FSF alatt, azóta HUNDEN elment és Acilion érkezett a helyére, Bubzkjit pedig kivásárolta az Astralis, ami után a lengyel innocent csatlakozott az oroszlánokhoz. Az év elején még megnyerték a FLASHPOINT első szakaszát, azóta viszont hullámvölgybe kerültek és mélyen maga alatt teljesít az egész MAD Lions. Nem lesz könnyű dolguk egy új játékossal azonnal bizonyítani, főleg, hogy innocenttel már angolul és nem dánul zajlik majd a kommunikáció.

Ezzel szemben a Heroic tökéletes ellentéte a MAD Lions-nek, legalábbis bizonyos szempontból. A FLASHPOINT győztes oroszlánoktól sokkal erősebb tavaszi szezont vártunk, míg a Heroic erős teljesítményére viszont senki sem számított.

Ezüst és aranyérmet is gyűjtöttek a Home Sweet Home kupákról, a DreamHack Masters Spring nem sikerült túl jól, de aztán megnyerték a LOOT.bet/CS hatodik felvonását a cs_summit hatodik szezonjában pedig a negyedik helyen végeztek, ami már csak azért is elismerésre méltó helyezés, mert a csapat a selejtezőkből vágott neki a versenynek.

Egy igazi dán rangadón szurkolhatunk majd, ami nagyjából délután 4 órától kezdődik, de ez persze változhat az előtte lévő BIG vs Endpoint meccs végétől is. Az adást ITT találjátok majd és persze ha az Esport1 felületén nézitek, akkor minden percben pontokat gyűjthettek, amiket aztán a Piacon válthattok be skinekre, tárgynyereményekre és nyereményjátékokra is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!