A napfényes Máltára látogat majd az ESL Pro League jövőre

A napfényes Máltára látogat majd az ESL Pro League jövőre

Idén már nem, de jövőre LAN-on lesz az EPL!

Egyre kevesebb esélyt látunk arra, hogy 2020-ban még LAN verseny legyen valamelyik eventen. A Major lóg a levegőben, AZ IEM New York már biztosan online zajlik majd és most az ESL Pro League következő, már 12. szezonjáról is ilyen információk érkeztek.

Nincs már sok idő a kezdésig, hiszen augusztus végén éppen csak vége lesz az ESL One: Kölnnek, szeptember elsején már kezdődik az EPL. Éppen itt volt az ideje az információáradatnak, ami sajnos hozott néhány rossz hírt is. Hiába a várakozás, hiába a különböző tervek, az EPL 12. szezonja online körülmények között zajlik majd, hiszen továbbra is tart a COVID-19 járvány és továbbra sem biztonságos az országok közötti utazgatás.

Öt régió vág majd neki a versenynek, külön-külön díjazással. Az európai csapatok között 450 ezer dollárt osztanak majd szét, az NA csapatok 225 ezer dollárért játszhatnak, míg az ázsiai, az óceániai és a dél-amerikai régióban is egyaránt 25 ezer dollár lesz az összdíjazás. Az NA és SA mezőnyben még van néhány üres hely, de egyébként már ismerjük a résztvevő csapatok listáját is.
De van azért jó hír is! Egyrészt, ahogy jelen pillanatban is megy az ESL One: Köln magyar nyelvű közvetítése, úgy szeptember elsejétől az ESL Pro League is követhető lesz majd az Esport1 TV-n. Másrészt pedig a következő szezon, a 2021-es EPL 13. meccseit már LAN-ra szeretnék vinni, méghozzá egy meglehetősen szép helyszínre. Korábban járt már az EPL döntő Brazíliában is, az utolsó három LAN event viszont Európában volt és a kontinens marad a következő szezonra is. 

Ellenben az ország újdonságot jelent majd, hiszen a csapatok Máltán játszhatnak majd, gyönyörű és profi környezetben, köszönhetően az ESL és a GamingMalta, a máltai kormány nonprofit szervezetének együttműködésétől. Akkor már 24 csapatos LAN-nal terveznek az ESL munkatársai, ezek közül 13 nyilván a januárban partneri szerződést aláírt csapat lesz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!