Benne van a pakliban, hogy ma kiesik a világelső BIG

Benne van a pakliban, hogy ma kiesik a világelső BIG

Nagy érvágás lenne a BIG számára, ha már ma kiesnének az ESL One: Köln versenyéből.

Végre itt van a hosszú hétvége, de ez nem jelenti azt, hogy magyar ESL One: Köln közvetítés nélkül maradnánk. Természetesen ma is követjük az EU meccseket, ráadásul ma már ketten biztosan búcsúznak is az eseménytől!

BIG vs NiP

Bug ide vagy oda, a német világelső csapat kikapott a Sprouttól, ezen nincs mit szépíteni. Ezzel pedig meglehetősen nehéz helyzetbe hozták magukat, hiszen ma már a kiesés elkerüléséért kell játszaniuk. Ráadásul az ellenfelük is egy nevesebb, nehezebb csapat lesz. A NiP ellen lép ma szerverre a BIG és biztosan kiderül majd, hogy a Sprout elleni vereség egyszerű botlás volt csupán, vagy a németek belefáradtak az elmúlt hónapok folyamatos versenyzésébe és a NiP is győzelmet arat majd fölöttük.

LeszklareN és orobeRto vár ma benneteket délután 3 órától.

Heretics vs fnatic

A svédek az Astralis csapatától szenvedtek vereséget, míg a Heretics játékosait a honfitárs Vitality küldte az alsó ágra. Itt sem hibázhatnak már a csapatok, hiszen a vesztesre nem vár több mérkőzés a 2020-as ESL One: Köln keretein belül. Tavasszal már találkozott egymással a két csapat, akkor a fnatic nyert 2-1-re, de vajon most is ez lesz a helyzet vagy a franciák lesöprik a svéd csapatot a szerverről?

A BIG és NiP összecsapása után kezdődik majd a meccs, az eredeti tervek szerint 18:30-kor. Ez persze az előző meccs függvényében változhat, de az biztos, hogy leszklareN és STRICKEN vár majd minket a mikrofonok mögött.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések