Képes lesz-e tartani a szintet a Heroic HUNDEN nélkül is? - Kezdődik az ESL Pro League!

Képes lesz-e tartani a szintet a Heroic HUNDEN nélkül is? - Kezdődik az ESL Pro League!

Napi három Bo3-as meccsel jövünk, október első hetéig szinte minden nap!

Nem lennénk most a Heroic szurkolók helyében. Tegnap még azt ünnepelhették, hogy a hosszú hónapok munkája beérett és a csapat megnyerte az ESL One: Kölnt a Vitality csapatával szemben, ma pedig már egy csúf botrány miatt aggódhatnak. Három profi edzőt bannoltak az éjszaka, köztük HUNDENt is.

Pedig pihenésre nincs nagyon idő, sőt! A döntő óta volt egy hétfője a csapatoknak, ma pedig indul az új verseny, az ősz egyik legnagyobb dobása, az ESL Pro League. Már a 12. szezon veszi ma kezdetét, a világméretű járvány miatt természetesen online keretek között, de a CS:GO legjobb játékosaival, csapataival.

Készüljenek többek között az Astralis, a G2, a Heroic, a fnatic és az OG szurkolók is, de az európai mezőnyben játszik majd a Na'Vi és a Spirit is. Nem lesz könnyű a szeptember, a mai naptól kezdve egészen október 4-ig tart az EPL, aminek EU ágát természetesen az Esport1 TV is követi majd.

az EU mezőny csapatai (forrás: hltv.org)

A már jól ismert arcokkal és hangokkal jönnek a parádés meccsek és legnagyobb örömünkre Sc0rch is egyre többet szerepel majd az adásokon. Napi 3 meccsel érdemes számolni, nagyjából minden nap. Csak a hétfő lesz szünet, a hét többi napján a profi CS:GO-é a főszerep.
Ahogy ma is, úgy a többi meccsnapon is délután 14 órától kezdődik majd az első meccs. Na'Vi vs GODSENT, G2 vs OG és BIG vs AGO meccseken szurkolhatunk ma. Természetesen most is él majd a pontgyűjtés, ezúttal is gazdagodhattok Esport1 pontokkal, amiket aztán a Piacon válthattok be jobbnál jobb dolgokra. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!