Kibannolták Twitchről a Twitch egyik igazgatóját

Kibannolták Twitchről a Twitch egyik igazgatóját

A világ legnagyobb platformjáról kitiltották az egyik fejest.

Vissza kell tekerni az idő kerekét egészen június végéig, amikor Hassan Bokhari neve felmerült, mint az egyik olyan személy, aki szexuálisan zaklathatott egy másik Twitch partnert. Vio a közösségi médiaoldalán írt hosszan arról, hogy Bokhari felhasználta a cégen belül betöltött szerepét azért, hogy információkat szerezzen a lányról, majd jöttek a durvább dolgok. Kierőszakolta a személyes találkozókat, kényszerítette Viot, hogy meztelen képeket küldjön neki, azután ezeket megosztotta a fotón szereplő személy engedélye nélkül. Végső vádként a lány több alkalommal elkövetett, konkrét szexuális zaklatásokat is felsorolt.

A Bokharit érő vádakról azóta nem olvashattatok semmit, de Richard Lewis szintén a közösségi médiában hívta fel a figyelmet arra, hogy a Twitch partneri kapcsolatokért felelős igazgatójának csatornáját kitiltották.

A ban bejelentése után sikerült azt is kinyomozni, hogy a Twitch admin jogától is megfosztották Bokharit, ami az egyértelmű jele lehet annak, hogy végleg kirúgta őt a cég. Hogy pontosan mi áll a döntés hátterében az egyelőre nem közismert, de a jelek alapján feltételezni lehet, hogy a Vio által megfogalmazott vádak alapján indított nyomozás most ért véget.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések