Nyíltan beszélt a szorongásról Dr. Disrespect, a Twitch ban miatt

A tiltás óta már otthont talált a YouTube hasábjain, de ezek szerint nem volt problémák nélküli az átállás.

A nyár elején a derült égből jött a bejelentés, miszerint Dr. Disrespectre lecsapott a banhammer és a Twitch azonnali hatállyal letiltotta a csatornáját. Akkor csak annyit tudtunk meg, hogy a csatorna megsértette a a Twitch közösségi és általános használati feltételeket. Ezen belül viszont azóta sem kaptunk semmilyen magyarázatot, hogy miért is zárt be örökre a népszerű tartalomgyártó csatornája.

Akkor a doki több mint egy hónapig relatíve csöndben volt, majd augusztus elején kiderült, hogy a YouTube lesz az, amin tovább folytatja a streamer karrierjét. A választás pedig úgy néz ki, hogy bejött neki. A videói rendre millió fölötti megtekintést csinálnak, az elő adásain folyamatosan többezer ember van, ez akár egy sima sikersztori is lehetne. Viszont Beahm elmondása szerint már semmi nem ugyanolyan mint volt és olyan lelki kihívások elé néz mostanában, mint még soha ezelőtt. Ugyan az életében mindig jelen volt a sport és megtanulta, hogy a siker mellett a sikertelenség is ott van és bizony rá kellett jönnie, hogy kell felállni a padlóról. De az, hogy elvesztette a Twitch csatornáját és erre még magyarázatot sem kapott, kihatással volt a mentális egészségére.

"Borzalmas átélni azt, hogy valamit évekig építettél és egyszer csak fogják és elveszik tőled, minden magyarázat nélkül. Ne értsetek félre, imádom a YouTube-ot, nagyszerű itt lenni, közöttetek. De néha a szorongás hullámokban tör rám és őszintén néha úgy érzem, hogy nagyon nehéz kezelnem. Lesznek olyan napok, amikor nem a megszokott Doc ül majd itt. Egyelőre még csak tanulom, hogy mit is kéne tennem, mikor minden össze akar dőlni körülöttem. Nem olyan könnyű továbblépni és még nem is tudom, hogy kéne azt pontosan csinálni."

Kövess Minket!