A nem annyira profi liga - Jön az Esport1 TV caster showdown!

Remek hangulattal és nyereményjátékkal várunk mindenkit vasárnap.

Sajnos idén már nem lesz Major és egyelőre az sem tudni, hogy jövőre mi lesz a CS:GO legnagyobb tornáival. Ha ez nem volna elég, akkor az ESL Pro League európai mezőnye is szünetet tart a héten, de aggódni nem kell, vasárnap már visszatérnek az Esport1 TV munkatársai!

Jön a "Not so Pro League" vagyis a Nem annyira profi liga, egy barátságos Bo5-ös mérkőzéssel. Kemény munka ide vagy oda, a CS:GO-nak mindig is része lesz a színtiszta szórakozás és mi pont ezért jelentkezünk majd élőben most vasárnap, azaz szeptember 27-én 15 órától.
Két darab öt fős csapatra osztottunk magunkat, 5 pályán át küzdünk majd meg egymással, a győztes alakulat pedig elmondhatja majd, hogy a veszteseknek inkább le kéne törölniük a játékot. A hangulat garantált lesz, még úgy is, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem LAN-on lesz a meccs. Bár best-of-five lesz a küzdelem, mind tudjuk, hogy a lényeg a móka és a kacagás, ezért kihívások elé állítjuk a stábot! A körgyőzelmek csupán 1 pontot érnek, minden más pedig sokkal többet!
A kommentátori pozíciót ezúttal kolor tölti majd be és arról se feledkezzetek meg, hogy különféle nyereményjátékokkal várunk benneteket. Egyrészt él majd a szokásos pontgyűjtés, amivel most óriási kedvezményekre tehettek szert, ha éppen új headsetet kerestek PS4-hez és PS5-höz.

De készülünk egy kis extrával is. Az EPL meccsek alatt már megszokhattátok, hogy a stáb minden meccs eredményét megtippeli. A csoportkör után SpeeDy gyűjtötte a legtöbb pontot, így ő mindenkitől kap majd egy-egy ládakulcsot, amiket élőben fel is használunk, a maximum 10 eurós skineket pedig kisorsoljuk köztetek, nézők között. 

Nincs semmi extra dolgotok, csak legyetek ott a chaten, amikor nyitjuk a ládákat, véletlenszerűen választunk majd nyertest a jelenlévők közül. Vasárnapra tehát készítsetek be nasit, kólát, délután 3 órától Esport1 showmeccs!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!