Egy játékban képes lesz a PS5 kontroller a játékosok fáradtságát érzékeltetni?!

Ha beválik, akkor egy egészen különleges élményt ad majd a játékosoknak, és akár más fejlesztők is lecsaphatnak az ötletre.

Az NBA 2K21 következő generációs verziója számos grafikai és animációs fejlesztést tartalmaz, amelyeket minimálisan már be is mutattak az új trailerben, és az igazság az, hogy a mostani platformokon látott játék tényleg a következő szintre lép ezzel. Na meg persze a játékosok igényeinek is igyekeznek megfelelni a fejlesztők, hiszen ez már-már elvárás a közösség részéről, hogy a next-gen első nagy kosárlabdás videójátéka a lehető legjobban megváltozzon. Most az is kiderült, hogy egy jelentős újdonság is érkezik, ami leginkább a PS5 Dualsense kontrollereit érinti. Egy hosszú blogbejegyzésben a 2K részletesen leírta, hogy az NBA 2K21 miként használja a PlayStation 5 DualSense vezérlőjének adaptív gombjait és haptikus visszajelzéseit az energia- és fáradtságszint szimulálására a csapat játékosainál.

"Ez olyas valami, ami fejlesztőként mindig is izgatott minket, és most megvalósulhat az új konzolokkal együtt járó új hardverfunkciók bevezetése révén. Amikor először hallottunk a PlayStation 5 adaptív gombjairól és a haptikus visszajelzésekről, azonnal elkezdtük ötletelni, hogyan lehet ezeket felhasználni a játékélmény javítására. Amint a kezünkbe vettük a fejlesztőkészleteket, vezető mérnökünk többféle prototípussal kísérletezett, hogy kiderítse, mi lehet a legideálisabb egy kosárlabda-meccshez." - írja az NBA 2K játékigazgatója, Mike Wang.

A 2K bejegyzése szerint a kontrollert kézben tartó játékosok egyre nagyobb ellenállást fognak érezni a sprint gomb lenyomása közben, ha az általuk irányított karakter kezd kifogyni az energiából és a szuszból. Akik inkább a palánk alatt szeretnék megmutatni mire is képesek, a DualSense adaptív gombjai ehhez is alkalmazkodnak. Azoknál a kosárlabda játékosoknál, akiknek jobbak az ehhez szükséges statisztikái, jóval kisebb ellenállást lehet majd érezni az L2-es gomb lenyomásakor, amikor számukra gyengébb ellenfelekkel találják szemben magukat. Persze a gyengébb statokkal rendelkező játékosok esetén keményebben kell majd lenyomni az L2-t, ha közel ugyanazt a hatást szeretnék elérni, bár egyelőre az még nem tisztázott gyakorlatban mekkora különbség lesz ilyenkor a felek között, és mire képes 1-1 játékos a pályán.

A fejlesztők elmondták, hogy a DualSense haptikus visszajelzését is felhasználták, mert szeretnék, ha minél reálisabbnak tűnne a next gen verzió. Legfőképpen az ütközéseknél játszik majd szerepet, az ilyen helyzetekre változatos mértékű vibrálással fog reagálni a kontroller, amikor a játékosok kontaktba kerülnek egymással.

"Alapvetően minden olyan helyzetnél, amikor a játékosok nagyobb mértékben kapcsolatba lépnek egymással, a játék majd különböző intenzitással rezegteti a vezérlőt, de ez függ az játékosok erejétől és az ütközés súlyosságától. Ez is egy nagyszerű visszajelzés a játékosok számára, annak megértéséhez, hogy melyik kosarasuk milyen keményen dolgozik a pályán, és bizonyos szituációkban mire képesek, így még jobban át lehet majd látni a pályán történteket, valamint fel lehet azt is mérni, hogy miben kell vagy nem kell változtatni a sikert illetően." - tette hozzá Wang.

Továbbá a 2K blogbejegyzése részletesen bemutatja az NBA 2K21 mozgásának, cselezésének és egyéb ütközési mechanikájának a fejlesztéseit is, illetve újabb animációkról számoltak be, amelyek például a védőket és az ütközéseket illeti. Külön említést tettek arról is, hogy az alapoktól építették újjá a játékosok lépéseit szimuláló rendszert, így kisebb, de precízebb mozdulatokat lehet tenni, ezáltal nem olyan érzetet kelt majd a kis területen lévő lépések látványa, mintha jégen csúsznának az emberek.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!