Újra a csúcson a brazil CS:GO!

Az MiBR már sehol sincs, ellenben tündököl a Furia.

Túlzás lenne azt mondani, hogy óriási izgalmakat tartogatott az IEM New York NA döntője. Inkább az igaz a tegnap esti meccsre, hogy a Furia és a 100 Thieves olyan CS-t játszott, ami Európában is megállná a helyét.

Az ESL Pro League döntője után ez már a második verseny volt, ahol nem a Liquid és nem az EG, hanem a Furia és a 100 Thieves jutott a döntőbe. AZ EPL-en 3-0-ra nyert a Furia, most ugyan sikerült pályát hoznia a 100 Thieves játékosainak, sokkal nagyobb ellenállást most sem mutattak.

Nuke-on sikerült meglepniük ellenfelüket, ott viszont nagyon. 13-2-es félidőt játszottak a védekező oldalon, ami után bár jött egy kisebb Furia zárkózás, a pálya így is simán a 100T neve mellett landolt. AZR-ék elhozták a brazilok pályáját, jó előjel volt ez a 100 Thieves szurkolóknak, ahogy Inferno is. Bár végül a Furia volt az erősebb a pályán, végig szoros volt a küzdelem és úgy tűnt, hogy a 100 Thieves elkaphatja a brazilokat.
A harmadik pályára viszont eltűnt ez a tűz a 100T játékából. Vertigot játszi könnyedséggel, 16-4-re nyerte meg a Furia és Mirage-on is magabiztosan, 16-11-re tudtak nyerni. Ezzel 3-1-re húzták be a döntőt, zsinórban már a másodikat. Bár a 100 Thieves ismét kikapott, az jól látszódott, hogy remekül tudnak játszani, akár még az EU mezőnyben is megállnák a helyüket, akárcsak a Furia.
És lehet, hogy erre lesz is lehetőségük. A tegnapi döntő volt a 100T utolsó CS:GO versenye, a szervezet kivonult a sportágból. Jks valószínűleg megy a Complexitybe, jkaem-re is érkezhettek ajánlatok, a többiek jövője viszont még kérdéses. A Furia pedig nagyon úgy tűnik, hogy felért az NA CS:GO tetejére, már hónapok óta alig találnak legyőzőre. Mint egy falat kenyér, úgy kell ez a csapat most a brazil szurkolóknak, hiszen az eddigi legjobbjuk, az MiBR darabjaira hullott és jelenleg csak kNgV- és trk erősíti a csapatot.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!