Csakis online lehet majd PS5-höz jutni a megjelenés napján

Csakis online lehet majd PS5-höz jutni a megjelenés napján

De az is lehet, hogy még úgy sem.

Kétség sem fér hozzá, hogy a november az egyik legjobban várt hónap volt a gamerek körében. Noha a Cyberpunk 2077-et ismét elcsúsztatták, az új konzolok tartják a beígért megjelenési dátumokat, az Xbox Series X és S november 10-én, a Playstation 5 pedig november 19-én érkezik.

Mind a Microsoft, mind a Sony nagyon készül erre a napra, hatalmas az érdeklődés a termékekre, Japánban például már el is fogyott az előrendelhető készlet a PS-ből. A Sony nemrég egy új felhívást tett a rajongóknak, melyben arról tájékoztatták őket, hogy a koronavírus miatt nem kapnak a boltok helyszínen értékesíthető darabokat az új konzolból, ezért teljesen felesleges (és veszélyes) órákat, vagy akár napokat táborozniuk egy-egy üzlet előtt.

A rendeléseket át lehet majd venni az illetékes boltokban, arra viszont senki ne számítson, hogy csak úgy besétálva vásárolni tud majd egyet. A megjelenés napján csakis online lehet majd hozzájutni a géphez.

A Sony zárásképpen megköszönte a közösségnek a rengeteg támogatást, és az együttműködést.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - 5+1 HUAWEI termék 2026-ra, amiket bűn lenne kihagyni

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak a HUAWEI termékek Európában, aminek nyilván köze van a kínai gyártó és a Google 2019-es válásának is, pedig ha szó nélkül elmész a HUAWEI mellett, akkor bizony sok remek eszköznek intesz búcsút.

Gaming - Ez az 5 játék fogyott a legjobban 2025-ben

A friss értékesítési adatok alapján – amely főkét az Egyesült Államokat érinti – úgy tűnik a DICE megcsinálta, és összerakták azt a videójátékot, amely mindössze néhány hét leforgása alatt év legkeresettebb címévé vált, olyan rekordot döntve, amire három éve nem volt példa.

Közvetítések