Az elsők között esett ki az új Cloud9 a FLASHPOINT 2. szezonjából

Az elsők között esett ki az új Cloud9 a FLASHPOINT 2. szezonjából

Sok időre és gyakorlásra van még szüksége ennek a Cloud9-nak.

Még a verseny kezdte előtt, azt mondtuk, hogy a FLASHPOINT 2. felvonása a valaha volt leginkább random, kiszámíthatatlan verseny lesz. Sok az új csapat, a régiek is beugrókkal, új játékosokkal játszanak, brutális oda-vissza verésekre lehetett számítani. Ha teljesen nem is, de részben azért bevált a jóslat. Nézzük, hogy mi történt eddig a versenyen.

A legnagyobb vesztesek

Ebben a kategóriában nem nehéz válogatni. Az új Cloud9 ezen a versenyen mutatkozott be, az első meccsük több, mint rossz volt és a második sem sikerült sokkal jobban. A C csoportban először kikaptak a Virtus.pro csapatától, pályát sem tudtak nyerni, majd ezt a rossz eredményt megismételték az OG-val szemben is. Pálya győzelem nélkül, két gyors vereség máris kiesett a csapat, de sebaj, nagyon fiatal még a felállás, sok idejük van még gyakorolni és kijavítani a hibákat.

Az elsők között esett még ki a c0ntact, bár erre azért lehetett számítani. A Dignitas ellen játszottak az A csoport alsó ágán, de f0resték 2-1-re verték őket. Meglepően gyenge viszont az OG, aki bár életben maradt a már említett C9 ellen, nem úgy tűnik, hogy sok esélyük van visszalőni magukat az alsó ágról. Pénteken a Gen.G ellen kell játszaniuk, tőlük pedig elszenvedtek már egy fájó, 2-0-s vereséget.

A legnagyobb esélyesek

Azt már tudjuk, hogy kik estek ki elsőként, de vajon kik azok, akik teljesen el tudják majd kerülni a kiesét, akik végül megnyerik a FLASHPOINT 2. szezonját? Az eddigi három legerősebb csapat a versenyen a BIG, a Virtus.pro és a MAD Lions. A németeket sokat láttuk a napokban az IEM Peking mérkőzésein is és bár gyűjtögetik a győzelmeket, azért nem lehetetlen őket megszorongatni, adott esetben legyőzni sem.

A MAD Lions, ha egy kicsivel is, de stabilabbnak tűnik, a Virtus.prot pedig szinte lehetetlen megítélni, már hosszú hónapok óta. Vannak nagyon jó mérkőzéseik és vannak olyanok is, amikor őrületes nagy hibákkal játszanak. Bőven vannak olyan csapatok, akik bármelyiket meglephetik a trióból. A Gen.G az egyik, a VP küldte őket az alsó ágra, de simán javíthatnak még. A másik a fnatic. Rettentő rossz formában vannak a svédek. Legutóbbi meccsüket a MAD Lions ellen nagy előnyből adták el, de nekik sem lehetetlen még, hogy összekapják magukat, visszavágjanak a MAD Lions dánjainak és végig verjék a mezőnyt.

Pár meccs még hátravan a csoportkörökből, utána viszont kezdődik a rájátszás, ahol minden jel szerint izgalmas és megjósolhatatlan meccsekre számíthatunk majd. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted ki nyeri meg a FLASHPOINT 2. szezonját?

  • 67 %
  • 0 %
  • 22 %
  • 11 %
  • 0 %
  • 0 %