100 darab NFS Hot Pursuit Remastered kódot szórtak szét a készítők

100 darab NFS Hot Pursuit Remastered kódot szórtak szét a készítők

Tizedik születésnapját ünnepelte tegnap a Hot Pursuit, melynek örömére nagy szabású ajándékozást indítottak, ami természetesen nem tartott túl sokáig.

2020-ban, a határidő kitolások évében egy elég érdekes NFS résszel jelentkezett az EA, ugyanis Remastered részt készítettek a 2010-ben megjelent NFS Hot Pursuitből. A játékosok elég vegyesen fogadták, a tesztelések után pedig kiderült, hogy igazából az év egyik legfeleslegesebb megjelenése volt ez, a 2010-es darabhoz képest ugyanis túl nagy javulást nem mutatott fel. Helyenként szebb lett a grafika, meg betették egy csomagba az összes DLC-t, illetve újraéledt a multi, de összességében inkább csak egy klasszikus "húzzunk le róla még egy bőrt" című megoldás lett. Azoknak a játékosoknak érheti meg beruházni rá, akiknek 2010-ben kimaradt ez a kifejezetten szórakoztató NFS példány.

November 16-án viszont a 2010-es Hot Pursuit betöltötte tizedik életévét, amit a készítők egy giveaway-jel ünnepeltek. Fogtak összesen 100 kódot (20-20-at minden platformra), és egy betű kihagyásával kitették őket a social media felületeikre, megadva azt is, hogy milyen betűt kell behelyettesíteni. A leggyorsabb kódvadászok gazdagodtak egy példánnyal.

Azt hiszem mondani se kell, hogy a kódok másodpercek alatt elfogytak, aki 5-10 perccel a poszt megjelenése után tévedt oda, már csak az érvénytelen kód üzeneteket nézhette, ha esetleg megpróbálta beváltani őket.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Valve a világ ellen, egyre több per fenyegeti a Steamet

A Steam-leárazások idején mindenki a pénztárcáját félti, de most úgy tűnik, Gabe Newellnek kell majd a legmélyebbre nyúlnia a zsebében. Ha a bíróság New York javára ítél, a loot boxok kora végleg leáldozhat, és a szép új digitális világunk hirtelen sokkal szabályozottabbá válhat.

Közvetítések