Hirdetés

Kiélezett meccsen, torzsi brutális teljesítményével nyert ismét a Budapest Five

Már a legjobb négy csapat között a BP5 az ESEA Advanced 35. szezonjában!

Hirdetés

Múlthéten parádés meccset nyert a Budapest Five az ESEA Advanced 35. rájátszásában. A finn hREDS csapatának szinte esélyt sem adtak, két pálya alatt mosták le őket a szerverről. Most is ez volt a terv, de az ellenfél már egy fokkal komolyabb csapat volt, nézzük hogyan zárult a Lyngby Vikings vs Budapest Five összecsapás.

Trainről ezúttal le kellett mondanunk, a dánok azonnal tiltották, a meccs pályái pedig végül Mirage, Vertigo és Nuke lettek. Papíron nem volt rossz a magyar csapat szempontjából, de Vertigo és Nuke a dánok oldalán is erős. Nem is láttunk most akkora BP5 dominanciát.

A vikingek nyerték a pisztolykört és 5-5-ig egész szoros volt a meccs. Utána viszont, a magyar szurkolók legnagyobb örömére, nem tudtak mihez kezdeni a BP5 támadásai ellen. Innentől pedig nem volt megállás, 5-5-ről 15-6-ig húztunk el. Igaz, hogy a végén még szépített pár kört a Lyngby Vikings, kicsit mintha megijedtünk volna és vészesen közel kerültünk az előny elvesztéséhez, de Mirage így is 16-13-as pontszámmal ért véget.

Vertigon már nagyon más volt a helyzet. Látszódott, hogy miért is választották be saját pályaként a vikingek. Nagyon erősen kezdték a pályát és az első félidőt viszonylag simán, 10-5-re meg is nyerték. Utána viszont jött a matek és a statisztika. A vikingek számai alapján Vertigon 70%-ban támadóként nyerik a köröket és ez most is így volt.

CT-ben mintha lefagytak volna. Így sem voltak könnyű körei a BP5-nek, de többségében nyerték őket. Sokszor múltak a körök 1-2 játékoson, de mindig volt valaki aki megvadult és lőtt egy duplát vagy egy hármast. Sokszor az ellenfél eszén is túl tudtunk járni, torzsi a második pisztolykörös 1v1-et oldotta meg rendkívül okos módon. És ha már torzsi, egy igazi vadállat volt a pályán, 28-at pakolt a dánokra Vertigon, gyakorlatilag bárhová ment a pályán ott lőtte a fejeseket. Dán ellenfeleink most is a pálya végére ébredtek fel, elkezdtek szépen lassan felzárkózni a BP5 csapatára. Kiegyenlíteni viszont így sem tudtak, 13-14-nél megint torzsi nyertes 1v1 helyzete hozta a kört a magyaroknak, onnan pedig már nem engedték el a győzelmet. 16-13-ra megnyerte Vertigot a BP5, ezzel pedig 2-0-ra nyerték a mérkőzést.

Vertigo játékosstatisztikái (forrás: hltv.org)

Ezzel a győzelemmel a Budapest Five már a legjobb négy között van. Minimum 2000 dollárt nyertek és persze játszhatnak majd a Relegation ligában. Következő meccsükön a Winstrike ellen kell bizonyítaniuk, a cél pedig innentől a végső győzelem, a top1 csapat ugyanis átugorhatja a Relegationt és azonnal a Premier ligában játszhat.

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
3 db hozzászólás
  • Yahoo 13 napja
    Hajrá srácok csak így tovább!!!!
    0 0 Válasz
  • p0har 12 napja
    bodito mikor tér vissza?
    0 0 Válasz
  • Zalan 12 napja
    A winstrike az már jó csapat
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés