Csak a bajnoki címmel lenne elégedett az MTK Budapest a Hungarian Open Négyes Döntőjén

Csak a bajnoki címmel lenne elégedett az MTK Budapest a Hungarian Open Négyes Döntőjén

A magyar rekordbajnoknak a címvédés az egyetlen elfogadható opció.

2020. október 10-én kezdődött és november 15-én ért véget a Hungarian Open második szezonjának csoportköre. A csoportkörben két nyolccsapatos csoportban küzdöttek heteken át a felek, ahonnan a csoportelsők automatikusan, további két csapat pedig a november 21-i rájátszáson keresztül harcolták ki részvételüket a december 5-i, a bajnoki címért megrendezésre kerülő Négyes Döntőn.

A B csoportban a címvédő MTK Budapest csapata (CokeHUN, msh7, Negsy, richmond) zárt saját nyolcasa élén, a csoportelsők összevetésében pedig jobbnak bizonyultak, mint az A csoport első helyezettje, így elsőként nekik tettünk fel néhány kérdést.

Minden szettet, amit lejátszottatok, 3-0 arányban sikerült megnyernetek, amihez külön gratulálunk. Ez is motivált titeket, hogy abszolút hibátlanul zárjatok minden szetten, vagy csak így alakult?

Köszönjük a gratulációt. Még az első szezonban, amikor még Betonvédelem különdíj sem volt, akkor is úgy terveztük, hogy kapott gólok nélkül szeretnénk végig játszani a szezont. Erre hamar rájöttünk, hogy nem is olyan egyszerű, így maradtunk annál, hogy vesztett meccs nélkül zárjuk a csoportkört. Előző szezonban ez nem sikerült sajnos, így kitűzött cél volt magunknak ebben a szezonban.


Mind a hét párharcát is 3-0 arányban nyerte meg az MTK Budapest a csoportkör során (kép forrása: A bajnokság Liquipedia-oldala)

Esetleges szűkebb arányú győzelmek esetén sem lett volna bennetek hiányérzet?

A legtöbb mérkőzésünkön hoztuk azt a dominanciát, amit diktálni akarunk a magyar ligában. Persze volt 1-2 mérkőzés, ahol megszorongattak minket, de nem a tökéletességre, hanem a magas arányú konzisztenciára koncentráltunk. Nehéz minden meccsen tökéletesen játszani, de viszonylag elég sokszor sikerült. Úgyhogy összegezve azt mondanám, nem lett volna bennünk hiányérzet semmilyen esetben, ha ugyanilyen mérleggel zártuk volna a csoportkört.

A csoportkör során folyton rotáltátok a kezdőcsapatot, hogy éppen melyik három játékos lép pályára. Ugyanígy lesz majd a Négyes Döntőn is, vagy ott ugyanaz a három ember játssza végig az összes találkozót?

Ezt még nem döntöttük el, lehetséges, hogy az egyik játékosunk lábadozni fog a Négyes Döntőn, így amúgyis leszűkül a választható játékosok száma. Maradjon meglepetés mindenki számára, még számunkra is.

Magyar 3v3 versenyeken még soha nem szenvedtetek vereséget a múltban 2019 augusztusa óta. Mennyiben motivál ez titeket pluszban, hogy megőrizzétek ezt a veretlenséget?

Nem mondanám, hogy kifejezetten motiválna ez minket, a bajnoki cím megőrzése a legfontosabb számunkra.

Milyen célkitűzéseitek vannak a Négyes Döntőre, melyik az a helyezés, amellyel már elégedettek lennétek?

Egyértelműen az első hely elfogadható csak.

Első mérkőzésetek az A csoportban második helyen záró LvL Up Esport ellen lesz, akik bár az alsó ágon jutottak tovább a rájátszáson, az előző szezonban a csoportkör során a Bo5 szett utolsó meccsének hosszabbításában kapott csak ki tőletek még TR eSport HU néven. Mire számítotok ellenük?

Ha jól emlékszem, az egy első fordulós mérkőzés volt a Hungarian Openen. Szezonszünetről visszatérve mindenkinek érdekes kicsit az első meccs és Msh7 is friss igazolás volt még akkor. Nem életünk meccse volt az. Nem fogunk emiatt a régi eredmény miatt stresszelni, de félvállról se fogunk venni senkit, ahogy eddig sem.

Melyik ellenféltől tartotok a leginkább, ha van ilyen?

Nem tartunk senkitől, de egyértelmű, hogy a másik csoport első helyen végző csapatára, a Team Plague-re fogunk a legjobban odafigyelni.

Hogy látjátok a magyarországi e-sport, azonbelül a Rocket League helyzetét az elmúlt időszakban?

Remekül halad itthon a Rocket League, amióta ingyenes lett. Sokkal több ember cseveg a csoportokban, sokkal több néző van mind az egyéni streamerek, mind a HungarianRLTournaments csatornáján. Óriási számokat láthatunk játékon belül, hogy épp hányan játszanak egyidőben, úgyhogy reméljük ez így halad tovább és egyre nagyobb kupák lesznek majd itthon is.

Egyéb megjegyzés, vélemény.

Sok sikert kívánunk mindenkinek a Négyes Döntőn.

A Hungarian Open: Season 2 Négyes Döntője 2020. december 5-én szombaton lesz, az első mérkőzés 13:00 órakor veszi kezdetét, eredetileg LAN-lebonyolítású szakaszként szervezve, a COVID-19 világjárvány miatt azonban online keretek közé kényszerült az esemény. A Négyes Döntőn a két csoport első helyezettjei: a Team Plague (Gogi, M1LAN, Mateos, Pyr0MarK.), és az MTK Budapest (CokeHUN, msh7, Negsy, richmond), illetve a rájátszás két legjobb csapata: a Necrotic Esport (Bency, Norbee, Pat., Trolley), és a LvL Up Esport (Iceman, Shadix, Storm, TiraMISU) vesznek részt. A bajnokság párosításai és menetrendje az alábbi képen látható, az élő közvetítés pedig a HungarianRLTournaments Twitch-csatornáján lesz!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!