A legjobb eredményben bízik, de a részvételt is sikernek tartja a LvL Up Esport a HO Négyes Döntőjén

A legjobb eredményben bízik, de a részvételt is sikernek tartja a LvL Up Esport a HO Négyes Döntőjén

A rájátszás alsó ágán bejutó csapat nem feltett kezekkel lépne pályára.

2020. október 10-én kezdődött és november 15-én ért véget a Hungarian Open második szezonjának csoportköre. A csoportkörben két nyolccsapatos csoportban küzdöttek heteken át a felek, ahonnan a csoportelsők automatikusan, további két csapat pedig a november 21-i rájátszáson keresztül harcolták ki részvételüket a december 5-i, a bajnoki címért megrendezésre kerülő Négyes Döntőre.

Sokáig hibátlanul, minden meccsét 3-0-ra nyerve vezette az A csoport tabelláját a LvL Up Esport (Iceman, Shadix, Storm, TiraMISU), az utolsó fordulóban a Team Plague elleni, majd a rájátszás felsőági döntőjében a Necrotic Esport elleni vereséget követően veszélybe került a részvételük, ám az iTHR-t 4-3-re felülmúlva egészült ki a csapattal a Négyes Döntő névsora.

Az utolsó fordulóig vezettétek az A csoport tabelláját, mégis veszélybe került a Négyes Döntőbeli részvétel, ám sikerült megmentenetek. Mennyire nyomta rá a csapat hangulatára ez a bélyegét?

Szerintem ez egy kicsit pozitív hatással volt ránk, rájöttünk, hogy sokkal többet kell gyakorolnunk a megszokottnál. Igaz, hogy aznap nem voltunk a legjobb formánkban, de a Négyes döntőn ezt már nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem figyelünk oda 100%-ban a meccsekre.

Látni fogjuk mindannyiótokat a küzdelmek során, vagy ugyanaz a három játékos játssza végig a szetteket?

Ugyanaz a három játékos várható, de ez változhat, úgyhogy erre nem tudunk 100%-os választ adni.



Sokáig partiban volt a Necrotic csapatával is a LvL Up Esport, de végül az alsó ágra kényszerültek, ahol az iTHR ellen minden tudásukra szükség volt a győzelem kiharcolásához. (Forrás: A bajnokság Liquipedia-oldala)

Az előző szezon csoportkörében csak az MTK-tól szenvedtetek vereséget és sokan mondták is akkor, hogy akár dobogón is zárhattok, ám ez nem sikerült. Motivál ez titeket, hogy az előző szezon eredményét is “pótoljátok”?

Persze, motivál ez minket és megpróbáljuk megint a legjobbat nyújtani, többet gyakorolni a meccsek előtt, jobban kommunikálni és rotálni. Nagyon reméljük, hogy ha az első hely nem is sikerül, akkor legalább egy dobogós helyen tudjunk végezni.

Milyen célkitűzéseitek vannak a Négyes Döntőre, melyik az a helyezés, amellyel már elégedettek lennétek?

Amit célul kitűztünk, az az első hely, de mi már azzal is meg vagyunk elégedve, hogy itt lehetünk a Négyes Döntőben.

Első mérkőzésetek a B csoportot 21-0 arányú meccskülönbséggel az élen záró MTK Budapest ellen lesz, akik ellen viszont az utolsó meccsben hosszabbításban maradtatok alul az előző szezonban. Most hogy készültök ellenük?

Próbálunk nagyobb csapatok ellen edzőmeccseket játszani és folyamatosan javítani a hibákon, replayeket elemezni. Az egyik legnagyobb ellenfelünk az az izgulás, úgyhogy arra is megpróbálunk a lehető legjobban odafigyelni, hogy ne izguljuk el annyira a meccseket.

Melyik ellenféltől tartotok a leginkább, ha van ilyen?

Nem tartunk egyik csapattól sem, senki se verhetetlen, viszont az aznapi teljesítmény nagyon sokat fog számítani minden csapatnál. De ha mondanunk kellene egy csapatot, akiktől félünk, az az MTK lenne.

Hogy látjátok a magyarországi e-sport, azonbelül a Rocket League helyzetét az elmúlt időszakban?

Szerintünk egyre jobban kezd felzárkózni a Rocket League a többi e-sport játékhoz hazánkban és egyre több organizáció is indítja el Rocket League csapatát.

A Hungarian Open: Season 2 Négyes Döntője 2020. december 5-én, szombaton lesz, az első mérkőzés 13:00 órakor veszi kezdetét, eredetileg LAN-lebonyolítású szakaszként szervezve, a COVID-19 világjárvány miatt azonban online keretek közé kényszerült az esemény. A Négyes Döntőn a két csoport első helyezettjei: a Team Plague (Gogi, M1LAN, Mateos, Pyr0MarK.), és az MTK Budapest (CokeHUN, msh7, Negsy, richmond), illetve a rájátszás két legjobb csapata: a Necrotic Esport (Bency, Norbee, Pat., Trolley), és a LvL Up Esport (Iceman, Shadix, Storm, TiraMISU) vesznek részt. A bajnokság párosításai és menetrendje az alábbi képen látható, az élő közvetítést pedig a HungarianRLTournaments Twitch-csatornáján lehet követni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!