Áll a bál az ENCE csapatán belül, mindenki a másikra mutogat

Áll a bál az ENCE csapatán belül, mindenki a másikra mutogat

Nagyon úgy tűnik, hogy sergej nem csak a finn sorkatonaság miatt döntött a kispad mellett.

A HLTV Confirmed névre hallgató podcast műsorában legújabban az ENCE veteránja, allu volt a vendég. Sok témáról faggatták őt és persze előkerült a csapat 2019-es álomszerű menetelése az IEM Katowice Majorön, valamint az azt követő időszak.

Anno olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint a Na'Vi vagy a Liquid, most viszont kis túlzással, de sehol sincs az ENCE. A hanyatlást pedig sokan annak tudják be, hogy hónapokkal ezelőtt alluék elküldték irányítójukat, Aleksibt. Csodák csodájára, ezt most a veterán ENCE játékos is beismerte.

"A csapaton belül úgy éreztük, hogy kell valami változás. Így utólag visszanézve kijelenthetjük, hogy a rossz játékost küldtük el." - mondta allu a podcastben.

Az igazi indulatok viszont akkor szabadultak el, mikor sergej kispadra kerülésének sztorijára tért. Allu szerint motivációs gondja vannak a fiatal finnek, amire azonban ő is reagált, meglehetősen hevesen.

"A tavasszal már kapott egy hónapnyi szünetet, hogy visszaszerezze motivációját, hogy újra a régi legyen, de ez nem volt elég. További hat hónapig próbált velünk játszani, amiért kijár neki a tisztelet." - mondta allu.

"Én nem vennék mindent készpénznek abból, amit allu mondott. Nem olyan egyszerű és ártalmatlan ember ő, mint amilyennek tűnik. Oka van annak, hogy ő az egyedüli, aki megmaradt a régi felállásból."

És itt a lényeg, sergej rátapintott a titok nyitjára. Darabjaira hullott a Major döntős ENCE és ahogy Aleksib idejében is azt hallhattuk, hogy alluval voltak összezördüléseik, úgy most sergej esetében is ez lehet a helyzet. A legrosszabb része a sztorinak pedig nyilván az, hogy ezzel semmi mást nem értek el, csak szétziláltak egy ígéretes és brutális erős finn csapatot.

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!