Hirdetés

Új csapatban, az európai mezőnyben folytatja pályafutását TACO

Hölgyeim és uraim, íme az új GODSENT.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Scheff Konyhája

Scheff Konyhája: World of Tanks

Hirdetés

Bár hivatalosan még mindig nem jelentették be, kvázi nyílt titok, hogy a FunPlus Phoenix idén az ex-GODSENT felállásával vág neki a CS:GO versenyeknek. A svéd szervezet így csapat nélkül maradt, de nem sokáig!

Máris itt az új ötösük, ami sokadik ránézésre is egy merész lépés, de lehet, hogy nagy siker lesz. Az új GODSENT ugyanis egy brazil ötöst, TACO új csapatát igazolta le, akik szinte azonnal munkába is álltak. Bemutatkozásukra még most januárban lehet számítani, egyelőre nem tudjuk, hogy milyen versenyen. Ráadásul hiába a brazil felállás, nem az NA, hanem az EU mezőnyben teljesítenek majd.

TACO azután kezdett új csapat építésébe, hogy tavaly kispadra került az MiBR-nál. Annak az lett a vége, hogy teljesen széthullott a csapat, FalleN a Liquidbe igazolt, TACO az új GODSENTbe, ahová vitte magával deadet, az MiBR korábbi edzőjét is. A Major győztes brazilok közül fer továbbra is inaktív státuszban várja a folytatást. 

Az új GODSENT egyébként sokak tetszését elnyerte már most. TACO mellett játszik majd felps, aki 2019-ben az MiBR csapatát is megjárta, valamint három fiatal "újonc", akik bár közel sem kezdők a CS:GO világában, tier 1-es szinten még nem nagyon játszottak. 

Az új GODSENT teljes felállása:

  • Epitácio "TACO" de Melo
  • João "felps" Vasconcellos
  • Bruno "latto" Rebelatto
  • Bruno "b4rtiN" Câmara
  • Eduardo "dumau" Wolkmer
  • Olavo "cky" Napoleão (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés