A fejlesztők elmagyarázták, hogy miért érkeznek olyan lassan az újítások az Among Ushoz

A fejlesztők elmagyarázták, hogy miért érkeznek olyan lassan az újítások az Among Ushoz

Meglehetősen egyedi helyzet állt elő a cégnél, amikor a játék felkapott lett!

2020 egyik legnagyobb sikerjátéka az Among Us, ami annak ellenére került az eladási toplisták élére, hogy eredetileg 2018-ban jelent meg. Egy igazi meseszerű történet az, ami a játékkal történt. A vírus beköszöntével a streamerek felkapták, hiszen zseniális party játék, innen pedig már szinte minden ment magától, hirtelen a félvilág Among Usozni kezdett PC-n és telefonon.

December elején az InnerSloth bejelentette a játék új pályáját, mely 2021 elején érkezik majd, a legutóbbi blogposztjukban pedig arra is reagáltak, hogy miért érkeznek ilyen lassan az újítások a játékba. A válasz a hirtelen jött és leginkább nem várt sikerben rejlik. Mivel az Among Ust már két éve kiadták, és közel sem ért el átütő sikert, nem hitték volna, hogy ez 2020-ban változik, így nem is nagyon foglalkoztak már a címmel. Aztán, amikor hirtelen megjelent az a tömegnyi játékos, minden a feje tetejére állt és újra kellett szervezniük magukat. Két hónapjukba került csak az, hogy a játék további fejlesztéséhez szükséges környezetet megteremtsék; hosszútávon is élhető módon biztosítsák maguknak a lehetőséget a munkára, illetve partnereket találjanak például a Nintendo Switch port létrehozásához. Ezenfelül pedig ott vannak az ügyes-bajos jogi dolgok is, amik szintén sok időt tudnak elvenni az ember életéből.

A 3-ról most már 4 fősre nőtt fejlesztőcsapat köszöni minden játékosnak a türelmét, és remélik, hogy az érkező nagy update mindenki tetszését elnyeri majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!