Budapesten forog a Borderlands film!

Budapesten forog a Borderlands film!

A stúdió tervei szerint az idei nyár után már problémamentesen dolgozhatnak majd a filmen.

Mindig összeszorul a gyomrunk ha arról hallunk, hogy valamelyik közkedvelt videojátékból filmet forgatnak. Egyrészt félünk, nehogy ez is olyan legyen mint a többség, melyek már mind elbuktak, mint játékadaptációk, másrészt pedig mindig reménykedünk és bízva bízunk abban, hogy most végre egy remek, izgalmas és minden téren kiemelkedő filmet kapunk.

A Sony például nagyon ráfekszik a jövőben a játékaik megfilmesítésére, de egyébként is sok projekt van most készülőben. Jön a The Witcher második évada, készül az Assassin's Creed és a Fallout sorozat, de esély van egy The Elder Scrolls szériára is. Sőt, bizony a Borderlands film is megvalósulni látszik.

Tavaly tavasszal megtudtuk, hogy Cate Blanchett kapta meg Lilith szerepét, most pedig arról szólnak a hírek, hogy Kevin Hart játszhatja majd Rolandot a Gearbox és a Lionsgate közös mozijában. Ami viszont még ennél is izgalmasabb - és ezt már kezelhetjük tényként - hogy a filmet Budapesten forgatják majd, 2021. második felében kezdődhetnek a munkálatok.

Tény, hogy sok helyen kráternyi kátyúk teszik szebbé a budapesti közlekedést, de azért ott még nem tartunk, hogy Pandorára hasonlítson a város. Viccet félre téve, tűkön ülve várjuk, hogy kiderüljön pontosan hol zajlanak majd a film munkálatai és ne lepődjetek majd meg, ha az ősszel Psycho maszkos statisztákkal futtok össze a boltokban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Az EA véget vetett a könnyű XP farmolásnak a Battlefield 6-ban!

Az EA és a Battlefield Studios kidobott egy frissítést, mert nem nézték jó szemmel, hogy XP-t farmolnak egyesek a Battlefield 6 portal-lobbykban. Sokak szerint nem nagyon van értelme ennek a játékmódnak, de legalább találtak egy hasznos funkciót benne, ám most ettől is búcsút vehetnek.

Közvetítések